A 3. és a 7. fejezetben bemutatott realizációs szabályok közös jellemzője az, hogy egymással szomszédos elemek között működnek. Vannak azonban olyan simító folyamatok is, amelyek egymástól távolabb eső hangelemek között hatnak, azokat hasonítják egymáshoz (távhasonulás) vagy cserélik ki egymás között (metatézis). Az előbbi típust példázza a Ceauşescu név [čɔučεsku] formában általánossá vált ejtése, valamint a népnyelvi csipke → csipcse és a gyereknyelvi banán → babán szópár, az utóbbit a felnőttnyelvi létra → rétla, kuglóf → guflók és a gyereknyelvi trafik → tafrik szópár. Ezeket az is megkülönbözteti az előzőekben tárgyalt jelenségektől, hogy a nyelvészeti leírás nemigen vesz róluk tudomást, s ha mégis, akkor besorolja őket a deviáns közlési megoldások közé. Pedig nyilvánvaló, hogy a létrejöttük éppúgy szabályok szerint történik és okokhoz köthető, mint a fenti esetekben. Nevezetesen arról van szó, hogy nem elegendő a hangsorban szereplő beszédhangokat kizárólag a közvetlen szomszédjukhoz való viszonyukban szemlélni, mivel a közelebbi és a távolabbi környezetben lévő elemek módosíthatják a szomszédos beszédhangok egymáshoz való viszonyát. A hatás olyan mértékű lehet, hogy egy önmagában tekintve optimális hangkapcsolat tagjai a környező beszédhangokkal való összeférhetetlenségük miatt változtatnak hangsorbeli helyükön, elemszámukon vagy minőségükön, ezáltal megszűnik ugyan egymáshoz képesti optimalitásuk, de egyneműbbé válik a hangsor egésze. És minthogy a beszédhangok egy folyamat részei, a folyamat egészének kell hogy alárendeljék magukat.