Szarka László (szerk.)

A modern szlovák nacionalizmus évszázada 1780-1918

Párhuzamos nemzetépítés a multietnikus Magyar Királyságban


A liberális magyar nemzetfelfogás létrejötte

A „közös hazá”-ban együtt élő magyarok és szlovákok kapcsolatainak megromlását, nemzeti törekvéseik szétválását, majd szembefordulását nem csak a – magyar nyelv államnyelvvé tételéért vívott küzdelemmel együtt járó – magyarosító törekvések gyorsították fel és mélyítették el. Ezek csupán részei voltak egy mélyebb, átfogóbb, politikummal telítődő ideológiai, tudati változásnak. A 19. század első felében is megmaradt ugyan az együttműködés és a párbeszéd, de megszaporodtak a konfliktusforrások. A divergáló folyamatok mélyén az állt, hogy az 1840-es évekre kikristályosodó magyar, illetve a megjelenő szlovák nemzetkoncepció alapvető pontokon különbözött és ütközött egymással. Két eltérő nemzetfelfogás, nemzeti tudat és nemzeti törekvés feszült egymásnak: a történelmi jogra épülő, saját államiságra támaszkodó magyar államnemzeti és a természeti jogra, a nyelv nemzetteremtő szerepére épülő, herderi ihletésű szlovák nyelv- vagy kultúrnemzeti.

A modern szlovák nacionalizmus évszázada 1780-1918

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 079 3

A mai kelet-közép-európai nemzeti társadalmak történeti fejlődésében meghatározó szerepet játszottak a „hosszú 19. század" nemzetépítő nacionalizmusai, melyek fokozatosan átalakították a Baltikumtól az Adriáig nyúló soknemzetiségű „köztes" régiót. A magyarországi nemzetiségi elitek a modern polgári nemzetté válás alternatívája mellett tették le voksukat. A korszak többi nem magyar mozgalmához hasonlóan a 2-2,5 milliós szlovák nemzetiség társadalmának képviselői is az egységes szlovák irodalmi nyelv megteremtésének, az autonóm nemzeti tér kijelölésének és a soknyelvű Magyarországon belüli nemzeti egyenjogúság megteremtésének igényével léptek fel. A 19. századi modern szlovák nemzetépítő nacionalizmust ugyanakkor számos eredeti sajátosság jellemezte. Az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Doktori Iskolája közleményei legújabb kötetének tanulmányai ennek a magyarországi politikai, társadalmi kontextusát vizsgálják, s a közös történelem kulcsfontosságú elágazódásának elemzéséhez, értelmezéséhez és értékeléséhez nyújtanak támpontokat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szarka-a-modern-szlovak-nacionalizmus-evszazada-1780-1918//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave