Kenyeres Zoltán

Megtörtént szövegek

Esszék, tanulmányok a 20. századi magyar irodalomról


Szerkesztőváltás

Amikor Osvát Ernő 1929 októberében szíven lőtte magát leánya halálos ágyánál, a folyóirat olvasóinak nem volt fogalmuk arról, milyen utódlási harcok indultak el a munkatársak belső köreiben. A részvények többsége végül Móricz Zsigmond kezébe került, de megállapodás szerint osztoznia kellett a szerkesztésben Babits Mihállyal. Békés együttműködésük nem sokáig tartott. Már 1930. januárjában összekülönböztek, Babits úgy érezte, Móricz háttérbe szorítja őt, és kisebbíteni igyekszik szerkesztői területét. A Múzeum kávéházban ültek le, hármasban Gellért Oszkárral, hogy megbeszéljék Babits sérelmeit. Babits ingerülten, izgatottan beszélt, Móricz egy szót sem szólt, némán hallgatta a szemrehányás-áradatot. Gellért Oszkár azt írja, hogy Móricz hallgatása olaj volt a tűzre, Babits egyre hevesebben belelovalta magát mondanivalójába, már-már olyan sértő szavakat vágott Móricz fejéhez, hogy Gellért attól tartott, Móricz tettlegesen fog elégtételt venni. De Móricz meg sem mozdult. Amikor Babits felállt és elment, Móricz odafordult Gellérthez: „Hiszen beteg. Nem láttad, hogyan forogtak a szemei? Önkívületben volt.”109 Másnap levelet írt Babitsnak:

Megtörtént szövegek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 897 2

A kötetben szereplő szövegek hatvanöt és hetven éves korom között történtek meg velem, akkor éltem együtt velük. A szövegeket nem egyszerűen kitaláljuk és megírjuk, hanem megtörténnek velünk és együtt élünk velük. Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Radnóti Miklós, Juhász Ferenc volt azokban az években társam. Ültek a szobámban, beszélgettünk. Néha az íróasztalom fölé hajoltak, nézték, mit művelek. Kicsit csóválták a fejüket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kenyeres-megtortent-szovegek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave