Kenyeres Zoltán

Megtörtént szövegek

Esszék, tanulmányok a 20. századi magyar irodalomról


„Egy kis séta”

Az 1960-as évek végén egy ideig másodállásom volt a Szépirodalmi Könyvkiadóban. Ott dolgozott Juhász Ferenc. Néhányszor előfordult, hogy a munkaidő végén, fél ötkor együtt indultunk el hazafelé a New York-házból. Gyalog. Végigbandukoltunk a Körúton, átmentünk a Margit hídon, felkaptattunk a Margit utcán, mentünk tovább a Szemlőhegy utcán, befordultunk a Mandula utcába. Itt elbúcsúztunk egymástól. Itt lakott Feri. Én baktattam tovább, lefelé, le a Pasaréti útra, ott laktam én. Akkor még tudtam jól gyalogolni, meg eszemben járt Móricz Zsigmond is, aki azt mondta: „gyalogolni jó!”

Megtörtént szövegek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 897 2

A kötetben szereplő szövegek hatvanöt és hetven éves korom között történtek meg velem, akkor éltem együtt velük. A szövegeket nem egyszerűen kitaláljuk és megírjuk, hanem megtörténnek velünk és együtt élünk velük. Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Radnóti Miklós, Juhász Ferenc volt azokban az években társam. Ültek a szobámban, beszélgettünk. Néha az íróasztalom fölé hajoltak, nézték, mit művelek. Kicsit csóválták a fejüket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kenyeres-megtortent-szovegek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave