Tóth József

Világföldrajz


A globalizálódó világ nemzetközi vándorlási folyamatai

A globalizáció folyamatában a tőke, az áruk és szolgáltatások, valamint a tudás és az információ országhatárokat átívelő szabad áramlásával együtt változóban vannak a nemzetközi migrációs folyamatok is. A nemzetállamok befolyása csökken a gazdasági-társadalmi történésekre. A befolyás megszűnésében, a területnélküliség létrejöttében a nemzetközi vándorlás és maguk a vándorlók nagyon fontos szerepet játszanak. A globalizáció korában a vándorlókat nem az jellemzi, hogy elhagynak egy országot, majd megérkeznek egy másikba, s ott tartósan letelepednek. Napjaink vándorlásait a formák, motivációk és kötődések sokfélesége jellemzi, mindenekelőtt azonban az erőteljes volumennövekedés. A nemzetközi migráció transznacionális üzletággá vált, amely egyszerre több szinten és intézmények sokaságának a bevonásával legálisan és illegálisan szervezi az emberek áramlását a tőke és a javak mozgása mellett.

Világföldrajz

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 059 839 2

A földrajz jóval több a hegyek-völgyek-folyók puszta ismertetésénél; ez a komplex tudomány azt is bemutatja, kik laknak e területeken, hogyan és miből élnek, s létük milyen gazdasági-kulturális hatással van azokra, akik a világ más részein élik mindennapjaikat. A Világföldrajz teljes, átfogó képet ad bolygónkról, s a földrajz legfontosabb tudományágainak révén (geográfia, népességföldrajz, etnikai, gazdasági és vallásföldrajz stb.) érthetően, mégis tudományos igénnyel mutatja be az olvasónak, milyen logikusan működő egység is a minket körülvevő világ.

A könyv mintegy harminc magyar földrajztudós tanulmányait tartalmazza, akik valamennyien a szakma nemzetközileg is elismert képviselői. Az Akadémiai kézikönyvek sorozatban megjelent kötet ezért értékes, könnyen feldolgozható és mindenre kiterjedő információforrás a gimnáziumtól a diplomáig - sőt még azon is túl bárki számára, akit érdekel a földrajztudomány. Sorozatunkban hamarosan újra várható egy földrajzi vonatkozású mű, hiszen jövőre jelenik meg a Kárpát-medence földrajza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-vilagfoldrajz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave