Az összetett szavak többféleképpen osztályozhatók. Az összetett szavaknak alább tárgyalt osztályozása—amely a hagyományos osztályozásnak is megfelel—azon alapszik, hogy van-e az összetett szónak feje (alaptagja). A „fej” terminus a szintaxisból származik: egy szintaktikai szerkezet feje megszabja a szerkezet szintaktikai viselkedését. Az összetett szóban a fej az összetett szó szintaktikai, morfológiai és szemantikai tulajdonságait szabja meg. A legegyszerűbb esetben a fej csak az összetett szó szintaktikai kategóriáját határozza meg: a főnévi összetételekben a fej főnév, a melléknévi összetételekben melléknév, és azokban a nyelvekben, amelyekben van igei összetétel, a fej az ige. Van azonban olyan összetett szó is, amelynek feje deverbális főnév és mint ilyen örökölheti az alapige eseményszerkezetét, argumentumszerkezetét és vonzatkeretét. Ennek következtében az előtag valamilyen értelemben a fej egyik argumentuma lehet. Ez azonban csak abban az esetben fordulhat elő, ha a deverbális főnév a fej. Amikor a magyarban például az előtag deverbális főnév, akkor az utótag semmilyen körülmények között nem lehet argumentum (l. a 9.5. pontot). Morfológiailag a fej szabja meg az összetett szó ragozását (azokban a nyelvekben, amelyekben a főnevek például különböző deklinációs osztályokba tartoznak, a fej hovatartozása szerint kell az összetett szót ragoznunk). A magyarban a fej alapján tudjuk eldönteni, hogy az összetett szónak van-e többes száma: konyhaszék—konyhaszékek, de virágméz—*virágmézek (ha a méz anyag- és nem fajtanév) és szerelemféltés—*szerelemféltések. Szemantikailag a fej határozza meg az összetett szó genus proximumát, azaz azt a fölérendelt kategóriát, amelynek az összetett szó eleme: a konyhaszék szék, amelynek speciális jelentését az előtag jelzi.