Barzó Pál

Idegsebészet


Az extrapiramidális rendszer ártalmának tünetei

Az extrapiramidális rendszer bántalmai során két jelenség tűnik szembe: az egyik a mozgásteljesítménynek, a másik az izomtónusnak a megváltozása. A hyperkinesis formái között a legenyhébb a végtag- vagy kézremegés (tremor). A tremorok között nyugalmi és akcióhoz kötött (intenciós) rángásformát különíthetünk el. A chorea gyors, céltalan, szabálytalan mozgássorozatot jelöl, és a legtöbbször a distalis végtagrészeken jelentkezik. Az athetosis lassú, féregszerű izom-összehúzódásokkal jellemezhető, és a törzsközeli, illetve a törzsizomzatot érinti. Az utóbbi esetben a törzs elcsavarodását jelzi a torziós dystonia megjelölés. A ballisztikus mozgások kifejezés egy teljes végtag kiterjedt, tömeges mozgására utal, míg myoclonusos összehúzódásokon egy-egy izomnak vagy részletének a hirtelen, ütemes rángását értjük; valamilyen hirtelen ingerrel triggerelhető. A tic egyszerű (vagy összetett), akaratlanul ismétlődő, rövid, gyors rángásokat jelent, rendszerint a szem vagy a száj körüli izmokban. Fontos, hogy alvás alatt a hyperkinesisek rendszerint megszűnnek. A hypokinesises zavarok között az automatikus mozgások megritkulását, a normális együttmozgások hiányát, az akaratlagos mozgások lelassulását találjuk. Mindez megnyilvánulhat a beszéd meglassulásában, monotonná válásában. Az extrapiramidális hipotóniának nincs különösebb jellegzetessége. A tónusfokozódás rigor formájában jelentkezik, amely érinti mind az agonista, mind az antagonista izmokat – emiatt passzív mozgatáskor fogaskeréktünet lép fel, kórjelző értékkel. A striatum kis sejtjeinek bántalma choreához, körülírt athetosishoz vezet. A pallidum ártalma rendszerint rigort okoz. A corpus subthalamicus pusztulása az ellenoldali testfél ballisztikus mozgását okozza, míg a substantia nigra károsodása akineticus tünetcsoportot hoz létre.

Idegsebészet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 902 3

Munkám során mindenkor fontosnak tartottam azt az oktatásra, képzésre vonatkozó – talán Környey által megfogalmazott – elvárást, miszerint „minden gyakorló orvosnak ismernie kell az ideggyógyászati és az idegsebészeti betegségek kezdeti, jó prognózist nyújtó alakjait, nehogy a betegek túl későn kerüljenek szakorvos kezébe”.

Az idők folyamán sajnálattal kellett azonban tapasztalnom, hogy az egymást követő tanügyi reformoknak és a specializációnak már azok a szakmák is kezdtek áldozatul esni, amelyeknek nem csupán egy-egy panasszal, tünettel vagy betegségformával, hanem az egész emberrel kellett foglalkozniuk.

Munkatársaimmal arra vállalkoztunk, hogy olyan, az orvostanhallgatók és a gyakorló orvosok munkáját is segítő könyvet állítsunk össze, amelyben ismertetésre kerülnek mindazok a neurológiai kórformák, amelyeknek gyógykezelésében az idegsebészeti ellátás indokolt vagy komolyan mérlegelendő.

Bízunk abban, hogy a könyvünkben megjelenő szemlélet, a diagnosztikai és terápiás ajánlások hasznos tanácsokként szolgálnak mind az orvosok, mind a betegek számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/barzo-idegsebeszet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave