Barzó Pál

Idegsebészet


Diagnosztika

A betegség felismeréséhez elsősorban kontrasztos MR-vizsgálat ajánlott. A kórfolyamatnak két fejlődési szakasza különíthető el. Az első a phlegmonosus stádium, amelyben homogén kontrasztanyag-halmozás látható az epiduralis térben, majd ezt követi a második, a „folyékony” (liquid) stádium, amelynek során egy folyadéktartalmú (genny-) üreget gyűrűszerűen kontrasztanyagot halmozó gyulladásos szövet vesz körül.

Idegsebészet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 902 3

Munkám során mindenkor fontosnak tartottam azt az oktatásra, képzésre vonatkozó – talán Környey által megfogalmazott – elvárást, miszerint „minden gyakorló orvosnak ismernie kell az ideggyógyászati és az idegsebészeti betegségek kezdeti, jó prognózist nyújtó alakjait, nehogy a betegek túl későn kerüljenek szakorvos kezébe”.

Az idők folyamán sajnálattal kellett azonban tapasztalnom, hogy az egymást követő tanügyi reformoknak és a specializációnak már azok a szakmák is kezdtek áldozatul esni, amelyeknek nem csupán egy-egy panasszal, tünettel vagy betegségformával, hanem az egész emberrel kellett foglalkozniuk.

Munkatársaimmal arra vállalkoztunk, hogy olyan, az orvostanhallgatók és a gyakorló orvosok munkáját is segítő könyvet állítsunk össze, amelyben ismertetésre kerülnek mindazok a neurológiai kórformák, amelyeknek gyógykezelésében az idegsebészeti ellátás indokolt vagy komolyan mérlegelendő.

Bízunk abban, hogy a könyvünkben megjelenő szemlélet, a diagnosztikai és terápiás ajánlások hasznos tanácsokként szolgálnak mind az orvosok, mind a betegek számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/barzo-idegsebeszet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave