Weissmahr Béla

Az emberi lét értelme

Metafizikai értekezések


Az ember alapvető, teljes értelemben szellemi megvalósulása: az önmagának való jelenlét

Ama törekvések mögött, hogy a pszichikait a fizikaira vezessék vissza, és ezzel anyagi folyamatok puszta függvényévé tegyék a lélek fogalmát, a valóság általában vett felfogása, tehát egy ontológia rejlik, amelyre gyakran egyáltalán nem gondolnak. Eszerint ami létezik egyáltalán, az nem más, mint az észlelhető és egyértelműen megadható dolgok puszta összessége. Akik hajlanak e felfogásra, azok a valóságnak éppen azt a mozzanatát hagyják figyelmen kívül, amely a feltétele annak, hogy egyáltalán észlelhessünk valamit valóságként, számunkra adott tárgyként. Ez a mozzanat – amelyre többször utaltunk már a redukcionizmus kritikája kapcsán – az önmagának tudatában levő szubjektivitás (vagy valakinek a szubjektum volta). Kétségbevonhatatlan adata ez a tudásunknak, noha ez soha nincs számunkra egyszerű tárgyként adva, hanem csak valamely tárgyról való ismeret kapcsán ezen ismeret lehetősége feltételeként van jelen számunkra. Észrevehetően utal erre az a tény, hogy nemcsak tudunk valamit, hanem (ezzel együtt adott) az a tudás is, hogy tudunk, vagyis tudatában vagyunk a saját tudásunknak. Arról van itt szó, ami – éppen, mert a lehető legközelebb van hozzánk – sohasem léphet elő világosan, habár ezt ismerjük mindnyájan a legközvetlenebbül. Ez az, amit az „én” szóval jelölünk.

Az emberi lét értelme

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 904 7

Weissmahr Béla S.J. (1929-2005) a jezsuiták müncheni filozófiai fakultásának elismert és kedvelt professzora, a 20. század egyik nagy hatású filozófiai áramlatának, az ún. „transzcendentális neotomizmusnak" legnagyobb magyar képviselője volt.

Weissmahr filozófiája a mindent átfogó Egység dialektikus metafizikájaként jelölhető meg, s ennyiben inkább követi a Cusanustól Hegelig ívelő német spekulatív filozófia irányát, semmint a klasszikus tomizmust. Munkáit nagyfokú eredetiség, világos, ám tömör szövegszerkesztés és az érvelés virtuóz és aprólékos kimunkáltsága jellemzi. Három legfontosabb filozófiai műve immár magyarul is olvasható: előbb (1995) az Ontológia, majd (1996) a Filozófiai istentan, végül pedig (2009) a Németországban is csak halála után kiadott A szellem valósága jelent meg magyarul.

Jelen kötet Weissmahr Béla fontosabb tanulmányainak gyűjteményét adja. A felölelt témák igen változatosak: a végső megalapozás kérdésétől az Isten-szabadság-halhatatlanság klasszikus témáin át szerepelnek itt az ember szabadságáról, élete értelméről, ugyanakkor azonban az evolúcióról, a Gödel-tételről vagy a krisztusi szabadítás jelentéséről szóló gondolatmenetek is.

Weissmahr Béla filozófiai munkássága e kötettel teljesen hozzáférhető válik hazájában. Ezzel megnyílik annak lehetősége is, hogy egy jelentős és eredeti magyar filozófus hatást gyakorolhasson hazánk szellemi életére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/weissmahr-az-emberi-let-ertelme//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave