Weissmahr Béla

Az emberi lét értelme

Metafizikai értekezések


Az emberi gondolkodás a feltétlen érvényesség közegében mozog

Nyilvánvaló, hogy különbséget teszünk igaz és hamis kijelentések között. Ilyenkor magától értődően feltételezzük, hogy e különbségtételt igazságérték illeti meg, vagyis hogy egy kijelentésünk igazsága vagy hamissága nem a szándékunktól, hanem attól függ, eltalálja-e a valóságot vagy sem. Ha viszont tőlünk függetlenül fennáll ez a különbség, akkor ebből az következik, hogy legalábbis néhány kijelentésre fennáll a következő: ezek nem szükségszerűen igazak és nem is szükségszerűen hamisak, hanem lehetnek igazak is meg hamisak. Ez az első pillantásra teljesen triviális megállapítás felvilágosítást ad arról, hogyan nem jöhetett létre az igaz és hamis kijelentések közti különbség. Egy kijelentés igazsága vagy hamissága nem lehet természeti szükségszerűséggel ható folyamatok puszta eredménye, hanem egy olyan, a gondolkodásunkban levő és tevékeny elvre utal, amely nincs alávetve a természeti szükségszerűségnek – legalábbis abban a vonatkozásban, hogy a kijelentés igazságának vagy hamisságának a forrása. A természeti szükségszerűséggel lezajló folyamatokat ugyanis vak erők vezérlik. Ami azonban ilyen erők eredményeként jön létre, az egyszerűen ténylegesen adott eredmény, amellyel értelmes módon nem kapcsolható össze az „igaz” vagy „hamis” megjelölés.

Az emberi lét értelme

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 904 7

Weissmahr Béla S.J. (1929-2005) a jezsuiták müncheni filozófiai fakultásának elismert és kedvelt professzora, a 20. század egyik nagy hatású filozófiai áramlatának, az ún. „transzcendentális neotomizmusnak" legnagyobb magyar képviselője volt.

Weissmahr filozófiája a mindent átfogó Egység dialektikus metafizikájaként jelölhető meg, s ennyiben inkább követi a Cusanustól Hegelig ívelő német spekulatív filozófia irányát, semmint a klasszikus tomizmust. Munkáit nagyfokú eredetiség, világos, ám tömör szövegszerkesztés és az érvelés virtuóz és aprólékos kimunkáltsága jellemzi. Három legfontosabb filozófiai műve immár magyarul is olvasható: előbb (1995) az Ontológia, majd (1996) a Filozófiai istentan, végül pedig (2009) a Németországban is csak halála után kiadott A szellem valósága jelent meg magyarul.

Jelen kötet Weissmahr Béla fontosabb tanulmányainak gyűjteményét adja. A felölelt témák igen változatosak: a végső megalapozás kérdésétől az Isten-szabadság-halhatatlanság klasszikus témáin át szerepelnek itt az ember szabadságáról, élete értelméről, ugyanakkor azonban az evolúcióról, a Gödel-tételről vagy a krisztusi szabadítás jelentéséről szóló gondolatmenetek is.

Weissmahr Béla filozófiai munkássága e kötettel teljesen hozzáférhető válik hazájában. Ezzel megnyílik annak lehetősége is, hogy egy jelentős és eredeti magyar filozófus hatást gyakorolhasson hazánk szellemi életére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/weissmahr-az-emberi-let-ertelme//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave