Általánosságban elmondható, hogy az a beteg alkalmas radialis katéterezésre, akinek jól pulzáló radialis artériája van. Azon betegek esetében, akiknek a CV rizikója az előzetes adatok alapján alacsony – nem várunk diffúz, több eret érintő betegséget vagy olyan anatómiai szituációt, amikor a katéterezés nehézségekbe ütközik –, mindenképp a radialis behatolást válasszuk, hiszen a vérzéses szövődmények száma jóval alacsonyabb, a betegek számára pedig kényelmesebb a posztoperatív szak, rögtön mobilizálhatók, rövidebb a kórházi tartózkodás ideje. Akut betegek esetén csak akkor válasszuk a radialis behatolást, ha megfelelő gyakorlattal rendelkezünk, ha a radialis artéria várhatóan nagyobb sheath befogadására is alkalmas szükség esetén, illetve ha úgy ítéljük meg, hogy nagyobb időveszteséggel nem kell számolni. Bizonyos helyzetekben kerülendő a radialis behatolás, például rossz perifériás, centralizált keringéssel járó állapotok (kardiogén sokk), ismert Raynaud-szindrómás betegek, Parkinson-kóros, illetve egyéb, nagy amplitúdójú tremorral járó állapotok esetén. A fejlődéstannal foglalkozó fejezetben részleteztük, hogy miért kell gyakrabban számolnunk katéterfelvezetési akadályt képező fejlődési variációkkal. Ezeket a katéterezés leletezése során feltétlenül meg kell említenünk, hiszen ismételt vizsgálat vagy intervenció alatt számos kellemetlenségtől óvhatjuk meg a következő operatőrt és a beteget. Az adott végtagartérián lévő ismert patológiás eltérés (pl. a subclavia okklúziója, stenosisa) esetén megfontolandó az ellenoldali artéria használata (22. ábra).