A tüdő és a tüdőkapu a nagyereken kívül is gazdag érhálózattal rendelkező terület. A kisebb (például bronchialis) ereket le is köthetjük, de ma már hazánkban is egyre gyakoribb a fém-műanyag klipek használata, valamint az ultrahangos disszekció, amely 4–6 mm átmérőjű erek lezárását is biztonságosan megoldja. A hilusi nagyerek ellátása – fajtájuktól függően – némi különbséget és figyelmet érdemel. Azt mindenképpen érdemes betartani, hogy az érdisszekciót körültekintően, ne durva izolálással végezzük, és csak akkor vezessük az eszközt az ér alá-köré, ha a környezetétől biztonságosan és tisztán sikerült elválasztani. Ugyanakkor az egyre több idős beteg miatt a sokszor szakadékony, törékeny, szklerotikus ér „lecsupaszítása” is kockázatos, mert a minimálisan rajta hagyott perivascularis szövet biztonságosabbá teszi az ellátást. Ezt csak gyakorlott mellkassebésztől lehet elsajátítani. A v. pulmonalisok ellátásakor figyelembe kell venni egyrészt a kis vérköri keringés sajátosságait, másrészt azt, hogy a véna fala vékony, kevesebb izomrostot tartalmaz, könnyen nyúlik és szakad. Az ajánlható, hogy a vénára két centrális, nem felszívódó ligatúrát helyezzünk (lehetőleg közel, 2-3 mm-re egymástól), és rutin szerint nem kell transzfixálni és/vagy elvarrni (akár dohányzacskó-technikával). Ha viszont rövid, biztosítsuk varrattal is (3-4/0 monofil, nem felszívódó fonallal). Mindenekelőtt igaz ez az intrapericardialis, pitvarszintű, akár közös vénás törzs ellátására. Nem az adja a sebészi technikai biztonságot, ha minél több ligatúrát/varratot helyezünk a vénára, ez inkább a bizonytalanság jele. Abban az esetben, ha csak intrapericardialisan, részleges pitvarreszekcióval lehet ellátni a vénás beömlést, akkor pitvarfogó (Satinsky) felett tovafutó (oda-vissza) monofil fonállal (2-3/0) biztosítsuk az ellátást. Ma már azonban egyre gyakrabban használjuk a biztonságos gépi érvarratot, amely jól zárja a véna vagy a pitvar falát, sőt rövidesen piacra kerül a kétirányú varrat, beépített vágóval. Mindenképp figyeljünk arra – különösen a tumoros esetekben van kiemelt jelentősége –, hogy a reszek­ciós vonal tumormentes legyen, mert ellenkező esetben már a műtőasztalon is megoldhatatlan szövődménnyel kerülhetünk szembe. Az arteria pulmonalisok ellátását is elsősorban lekötéssel, a kisebb és nehezen izolálható ágakat klippel is zárhatjuk. Mivel az artéria fala izmos, a jól felhelyezett ligatúra biztonságosan zár, hiszen ráfeszül az izomzat. A törzset ajánlatos két ligatúrával ellátni, a perifériás ágakra elegendő egy biztonságos lekötést tenni. Az artéria ellátásakor csak ritkán válik szükségessé kiegészítő elvarrás. A centrálisan, a truncus magasságában ellátást igénylő artériát itt is biztonságosan géppel reszekáljuk – ma már ritkább az érfogó feletti varrattal történő zárás. Külön említést érdemel, hogy lehetőség van arra, hogy az arteria pulmonalis nagyobb ágait részlegesen reszekáljuk és közöttük anasztomózist készítsünk. A technikai kihívás és a korrekt megoldás is minuciózus és gyakorlott kezet igényel (kellő tágasságú legyen, általában 4-5/0 monofil varrattal ellátva), de onkológiai esetekben a hosszú távú értéke megkérdőjelezhető.