Szatmári Zoltán (szerk.)

Sport, életmód, egészség


Akciókutatás

Falus (2000) ezt egy olyan kutatási típusként kezeli, melynek célja egy adott oktatási-nevelési probléma közvetlen megoldása. Az akciókutatás egy elsősorban kvalitatív kutatási forma, jellemzően az iskolai tanítás-tanulás folyamán, illetve edzés, versenyzés során valósul meg. Fontos szempont, hogy a folyamatban nemcsak a kutató, hanem a vizsgált személyek is aktívan, mintegy közös együttműködés keretében vesznek részt (Szabolcs, 2001). Az akciókutatásban részt vevő kutatóknak nem elsőrangú célja új kutatási eredmények tudományos felmutatása és oksági összefüggések, alkalmazások, illetve általánosítások megállapítása, hanem elsősorban saját pedagógusi és edzői munkájuk hatékonyságának tudatos és szisztematikus növelése.

Sport, életmód, egészség

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

Nyomtatott megjelenés éve: 2009

ISBN: 978 963 454 121 9

A kötet elsődleges célja, hogy tudományos igényű, aktuális és átfogó tanulmányt mutasson be a jelen sportjáról, a sporttudomány aldiszciplínáiról és határterületeiről.

A kézikönyv elsősorban testkulturális, sporttudományi, rekreációs és életmódképzést nyújtó intézetek hallgatóinak, oktatóinak ajánljuk, de bizonyára haszonnal forgathatják fogyatékkal élők, időskorúak sporttevékenységével foglalkozó szakemberek is. A sport iránt elkötelezett, az egészségtudatos életmódot követő érdeklődők is sok értékes információt, tájékozódást segítő adatot és szempontot találhatnak benne.

A kötet tizenegy fejezete részletesen foglalkozik a sport és az újkori olimpiák történetével, sportágaival, a sport tudományával, elméletével, a sportteljesítmény tényezőivel (mozgásfejlődés, mozgástanulás, élettani és pszichológiai hatások), a motoros teljesítmény összetevőivel, a sport veszélyeivel, a dopping témakörével, stb. Korosztályonként vizsgálja a sport feladatát, kitér a sporttevékenység minden területére (rekreáció, iskolai nevelés, élsport, tehetséggondozás, fogyatékkal élők sporttevékenysége, a sport mozgásterápiás szerepe). Külön fejezetben tárgyalja a sport életmódban betöltött szerepét, a sport társadalmi hatásait, üzleti hátterét, a sportkommunikáció formáit, valamint a sport művészeti vonatkozásait.

Kötetünk szerzői, a sporttudomány, illetve a testnevelés és sporttudományi felsőoktatási intézetek elismert szakemberei.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szatmari-sport-eletmod-egeszseg//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave