Szatmári Zoltán (szerk.)

Sport, életmód, egészség


A kiégés fogalmi háttere a sportban

Tíz évvel Freudenberg vizsgálatai után átfogó, a sporthoz köthető kiégésvizsgálatokat végzett Caccese és Mayberger (1984). A kutatók az edzői munka vizsgálata következtében felismerték, hogy a sportban is beazonosíthatóak a kiégés tünetei. Összességében nem jutottak el új fogalmi terminus bevezetéséhez, hanem az addigi kutatási eredményeket igazolták egy másik foglalkozás (edző) esetében. Érdekes, hogy Maslach és Jackson (1984) is abben az évben fejezték be ügyvédek körében végzett vizsgálatsorozatukat, amely eredményeképpen elkészítettek egy új, később jóval szélesebb körben elterjedt kiégési tesztrendszert. Caccese és munkatársa azonban még nem ezzel a teszttel dolgozott, így eredményeik néha nehezen értékelhetőek (Schaufeli–Buunk, 2003).

Sport, életmód, egészség

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

Nyomtatott megjelenés éve: 2009

ISBN: 978 963 454 121 9

A kötet elsődleges célja, hogy tudományos igényű, aktuális és átfogó tanulmányt mutasson be a jelen sportjáról, a sporttudomány aldiszciplínáiról és határterületeiről.

A kézikönyv elsősorban testkulturális, sporttudományi, rekreációs és életmódképzést nyújtó intézetek hallgatóinak, oktatóinak ajánljuk, de bizonyára haszonnal forgathatják fogyatékkal élők, időskorúak sporttevékenységével foglalkozó szakemberek is. A sport iránt elkötelezett, az egészségtudatos életmódot követő érdeklődők is sok értékes információt, tájékozódást segítő adatot és szempontot találhatnak benne.

A kötet tizenegy fejezete részletesen foglalkozik a sport és az újkori olimpiák történetével, sportágaival, a sport tudományával, elméletével, a sportteljesítmény tényezőivel (mozgásfejlődés, mozgástanulás, élettani és pszichológiai hatások), a motoros teljesítmény összetevőivel, a sport veszélyeivel, a dopping témakörével, stb. Korosztályonként vizsgálja a sport feladatát, kitér a sporttevékenység minden területére (rekreáció, iskolai nevelés, élsport, tehetséggondozás, fogyatékkal élők sporttevékenysége, a sport mozgásterápiás szerepe). Külön fejezetben tárgyalja a sport életmódban betöltött szerepét, a sport társadalmi hatásait, üzleti hátterét, a sportkommunikáció formáit, valamint a sport művészeti vonatkozásait.

Kötetünk szerzői, a sporttudomány, illetve a testnevelés és sporttudományi felsőoktatási intézetek elismert szakemberei.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szatmari-sport-eletmod-egeszseg//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave