Az őskori embernek, a testi felépítése miatt, alig maradt esélye az evolúciós fennmaradásra. Túlélését orálisan volt kénytelen megszervezni: ragadozóvá vált. A húsevés, a bőséges fehérje példátlan mértékben megnövelte az agytömegét. Az ember fejlettebb kommunikációs rendszert és sajátos társadalmat hozott létre, miközben a környező világot szerszámaival – többek között a kedvezőbb orális vágykielégítés céljából – átalakította. Az eszközöket tudatosan használta, de mindezek ellenére folyamatosan éhezett. Letelepedett és növényeket termesztett, állatokat tenyésztett, hogy biztosabb élelmiszer-tartalékokhoz jusson. Egyre szaporodott és ezért éhezett. Kereskedelmi rendszereket alkotott, meggazdagodott és meghízott, míg a szegényebbek tovább éheztek. Az ember lelki alapjait tekintve megmaradt gyűjtögető-eszegető lénynek. Napjainak jelentős részét továbbra is orális ténykedéssel múlatja. Az utóbbi 100 évben tömegek jutottak a kelleténél több ételhez. A jóllét gyorsan érkezett. Az evolúciós fejlődés még nem idomult hozzá a gyorsan jött bőséghez. Az ember mindenevővé vált. Mindent fogyaszt. Létrejött a fogyasztói társadalom. A globalizálódó fejlődés motorja – világérdek – a fogyasztás, a túlfogyasztás. Orális fejlődése zenitpontján az emberi faj már nemcsak ételeit fogyasztja el, a környezetét is feléli. A békésen gyűjtögető lény, az agyi mutációk során emberré nemesedett majom, végül a bioszférát elfogyasztó, felélő, megsemmisítő, önbefaló szörnnyé aljasodott (Sebeők, 1991).