Niese Siegfried

Hevesy György 1885-1966

Tudomány határok nélkül


A terv: visszatérés Koppenhágába

A háború után Hevesy nem tudta biztosan, hogyan tovább, hol akar élni és dolgozni a jövőben. Hilde Levi szerint koppenhágai kollégáinak és munkatársainak írt első leveleiben többször is említette, hogy hamarosan visszatér. Ugyanakkor Dániában számos nehézséggel kellett szembenéznie. Habár az intézet kísérleti lehetőségeinek kibővítését éppen a Rockefeller Alapítvány Hevesy közreműködésével megszerzett támogatása biztosította, a háború után Bohr nem tudott megfelelő helyiségeket Hevesy rendelkezésére bocsátani, ahol folytathatta volna a kutatásait. Bohr egy új laboratóriumot ígért Hevesynek – néhány év múlva, miután megvalósul az épület tervezett bővítése. Hevesy korábbi asszisztensei, akiknek a fizetését legalább részben Hevesy távozása után is az általa kidolgozott projektek biztosították, időközben új feladatokat találtak maguknak, és nem tudtak minden további nélkül visszatérni Hevesy kutatásaihoz. Egyetlen dán tudományos intézet vagy egyetem sem ajánlott Hevesynek a teljesítményének és tudományos profiljának megfelelő állást. Egy ideig mindezek ellenére szinte minden hónapban elutazott Koppenhágába, ahol továbbra is használhatott néhány helyiséget Bohr intézetében. Fontos volt számára, hogy kapcsolatban maradjon Bohrral és korábbi munkatársaival.

Hevesy György 1885-1966

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 156 1

Hevesy György (1885–1966) Budapesten született jómódú zsidó család ötödik gyermekeként. Felmenői között kereskedőket, birtokosokat és gyárosokat találunk. Jelentős felfedezések és találmányok fűződnek a nevéhez a fizika, kémia, geológia, biológia és az orvostudomány területén. Felfedezte a hafniumot, nukleáris elemző módszereket dolgozott ki, a nevéhez köthető a röntgenfluoreszcencia-analízis kidolgozása és az izotópszétválasztás, valamint a nukleáris medicina mint tudományág alapjainak lefektetése. 1943-ban kémiai Nobel-díjat kapott „az izotópok nyomjelzőként való alkalmazásáért a kémiai folyamatok vizsgálatában”.

Hevesy korának számos neves tudósát ismerte személyesen, többekkel dolgozott együtt, többekhez fűzte szoros barátság. Siegfried Niese életrajza bemutatja Hevesy tudományos eredményeit és azokat a sokszor nehéz körülményeket, amelyek között ezek születtek. Számos részletet idéz Hevesy levelezéséből. Ezekből egy olyan ember portréját ismerhetjük meg, aki a legnehezebb időkben sem vesztette el a humorérzékét, és tisztelettel tekintett embertársaira.

Hivatkozás: https://mersz.hu/niese-hevesy-gyorgy-1885-1966//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave