Niese Siegfried

Hevesy György 1885-1966

Tudomány határok nélkül


A radioaktív jelzőmódszer kifejlesztése

Paneth beleegyezett, hogy a Hevesy által javasolt kísérleteket végezzék el a nehezen oldódó ólomvegyületek oldhatóságának meghatározására. 1913 első hónapjaiban Hevesy ide-oda ingázott Budapest és Bécs között. Január 3-án megírta Rutherfordnak, hogy egyrészt habilitációs előadására készül, másrészt szeretne berendezni Budapesten egy rádiumlabort. Mint írta, „néhány hetet arra is kell szánnia”, hogy Panethtel meghatározzák az ólomsók oldhatóságát és diffúzióját, illetve folytatni akarta a RaD és az ólom szétválasztására irányuló korábbi munkáját.

Hevesy György 1885-1966

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 156 1

Hevesy György (1885–1966) Budapesten született jómódú zsidó család ötödik gyermekeként. Felmenői között kereskedőket, birtokosokat és gyárosokat találunk. Jelentős felfedezések és találmányok fűződnek a nevéhez a fizika, kémia, geológia, biológia és az orvostudomány területén. Felfedezte a hafniumot, nukleáris elemző módszereket dolgozott ki, a nevéhez köthető a röntgenfluoreszcencia-analízis kidolgozása és az izotópszétválasztás, valamint a nukleáris medicina mint tudományág alapjainak lefektetése. 1943-ban kémiai Nobel-díjat kapott „az izotópok nyomjelzőként való alkalmazásáért a kémiai folyamatok vizsgálatában”.

Hevesy korának számos neves tudósát ismerte személyesen, többekkel dolgozott együtt, többekhez fűzte szoros barátság. Siegfried Niese életrajza bemutatja Hevesy tudományos eredményeit és azokat a sokszor nehéz körülményeket, amelyek között ezek születtek. Számos részletet idéz Hevesy levelezéséből. Ezekből egy olyan ember portréját ismerhetjük meg, aki a legnehezebb időkben sem vesztette el a humorérzékét, és tisztelettel tekintett embertársaira.

Hivatkozás: https://mersz.hu/niese-hevesy-gyorgy-1885-1966//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave