Niese Siegfried

Hevesy György 1885-1966

Tudomány határok nélkül


A Piarista Gimnázium

Hevesy György 1895-ben – még Bischitz György néven – bátyjai nyomdokain haladva megkezdte tanulmányait a piaristák katolikus gimnáziumában, az Erzsébet híd és a belvárosi plébániatemplom közelében, a család házától mindössze néhány száz méterre délre. Ma is a piaristák iskolája működik az épületben. Az iskolát megkezdő fiúkat nyolc éven keresztül oktatták a kegyesrendi szerzetesek (patres scholarum piarum). A katolikus szerzetesrend az ifjúság oktatását tekintette fő feladatának. Gimnáziumi tanulmányaik idején a Bischitz-fiúk még zsidó vallásúak voltak. A hitoktatás a diákok vallásának figyelembevételével folyt. Hevesy György nyolc évig járt a piaristák gimnáziumába; itt érettségizett 1903-ban.

Hevesy György 1885-1966

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 156 1

Hevesy György (1885–1966) Budapesten született jómódú zsidó család ötödik gyermekeként. Felmenői között kereskedőket, birtokosokat és gyárosokat találunk. Jelentős felfedezések és találmányok fűződnek a nevéhez a fizika, kémia, geológia, biológia és az orvostudomány területén. Felfedezte a hafniumot, nukleáris elemző módszereket dolgozott ki, a nevéhez köthető a röntgenfluoreszcencia-analízis kidolgozása és az izotópszétválasztás, valamint a nukleáris medicina mint tudományág alapjainak lefektetése. 1943-ban kémiai Nobel-díjat kapott „az izotópok nyomjelzőként való alkalmazásáért a kémiai folyamatok vizsgálatában”.

Hevesy korának számos neves tudósát ismerte személyesen, többekkel dolgozott együtt, többekhez fűzte szoros barátság. Siegfried Niese életrajza bemutatja Hevesy tudományos eredményeit és azokat a sokszor nehéz körülményeket, amelyek között ezek születtek. Számos részletet idéz Hevesy levelezéséből. Ezekből egy olyan ember portréját ismerhetjük meg, aki a legnehezebb időkben sem vesztette el a humorérzékét, és tisztelettel tekintett embertársaira.

Hivatkozás: https://mersz.hu/niese-hevesy-gyorgy-1885-1966//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave