Niese Siegfried

Hevesy György 1885-1966

Tudomány határok nélkül


Kilátások egy németországi egyetemi katedrára

A találkozás a német kollégákkal több szempontból is nagyon fontos volt Hevesy számára: betekintést nyert kollégáinak aktuális kutatásaiba, a német egyetemeken pedig nem feledkeztek meg róla. Dániában nem volt esélye egyetemi tanári állás megszerzésére, Németországgal kapcsolatban azonban reménykedhetett. Budapesti útja során ezért az oda- és visszaúton is megállt Berlinben és több más német városban. Emlékirataiban megemlítette, hogy már 1920-ban meghívást kapott a darmstadti Műszaki Főiskolára, de a rendkívüli egyetemi tanári állást nem fogadta el.

Hevesy György 1885-1966

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 156 1

Hevesy György (1885–1966) Budapesten született jómódú zsidó család ötödik gyermekeként. Felmenői között kereskedőket, birtokosokat és gyárosokat találunk. Jelentős felfedezések és találmányok fűződnek a nevéhez a fizika, kémia, geológia, biológia és az orvostudomány területén. Felfedezte a hafniumot, nukleáris elemző módszereket dolgozott ki, a nevéhez köthető a röntgenfluoreszcencia-analízis kidolgozása és az izotópszétválasztás, valamint a nukleáris medicina mint tudományág alapjainak lefektetése. 1943-ban kémiai Nobel-díjat kapott „az izotópok nyomjelzőként való alkalmazásáért a kémiai folyamatok vizsgálatában”.

Hevesy korának számos neves tudósát ismerte személyesen, többekkel dolgozott együtt, többekhez fűzte szoros barátság. Siegfried Niese életrajza bemutatja Hevesy tudományos eredményeit és azokat a sokszor nehéz körülményeket, amelyek között ezek születtek. Számos részletet idéz Hevesy levelezéséből. Ezekből egy olyan ember portréját ismerhetjük meg, aki a legnehezebb időkben sem vesztette el a humorérzékét, és tisztelettel tekintett embertársaira.

Hivatkozás: https://mersz.hu/niese-hevesy-gyorgy-1885-1966//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave