Irimiás Anna

Az örökségturizmus menedzsmentje


I.3. Hazai kutatási irányok

Magyarországon a nyolcvanas évek elején a néprajzkutatás foglalkozott először az örökség, a folklór és a turizmus kapcsolatrendszerével a Fejős Zoltán, Niedermüller Péter és Zelnik József (1984) által szerkesztett Cul/tours című kötetben. A rendszerváltást követően az örökség értelmezését érintő néprajzi és társadalomtörténeti kutatások a nemzeti kultúra, a kollektív emlékezet, az identitás kérdéseit és szimbolizációját boncolták. 1998-ban a Turizmus mint kulturális rendszer című kötet válogatott tanulmányai szintén mérföldkőnek tekinthetőek az örökségmenedzsment és turizmus kutatása területén. Hazánkban 1998-ban hozták létre a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát, így a kulturális örökség fogalom a politikai diskurzusokban is helyet kapott (Sonkoly, 2000). A néprajz mellett a kultúrszociológia (Husz, 2006; 2007) és a kulturális földrajz (Trócsányi–Nagy, 2002) területén dolgozó kutatók foglalkoztak behatóan az örökségturizmus egy-egy vetületével.

Az örökségturizmus menedzsmentje

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 228 5

Mi a közös a középkori harctéri bemutatókban, a rozsdás ipari területekben, Jane Austen regényeit idéző bálokban és a hagyományos sajtkészítésben? A megismerés öröme, a történelem kézzel fogható megtapasztalása, a helyi értékek identitásformáló jelentőségének felfedezése. Az örökségturizmus menedzsmentje című naprakész szakkönyv nemzetközi és hazai kontextusban vizsgálja az innovatív örökségmenedzsment turizmusra, területi fejlődésre és vállalkozásokra gyakorolt hatását. A szerző több mint tízéves, a kulturális és örökségturizmus területén végzett kutatásai során a vezetéstudomány, a geográfia és a kulturális tanulmányok módszereit ötvözte a folyamatok széleskörű vizsgálata érdekében. A könyv célja, hogy egy átfogó, tudományos, ugyanakkor a gyakorlatban is hasznosítható útmutatóként szolgáljon az örökségmendzsment területén dolgozó szakembereknek, egyetemistáknak és a téma iránt érdeklődő olvasóknak.

Irimiás Anna turizmuskutató, számos hazai és nemzetközi egyetem oktatója, fő kutatási területe a kulturális turizmus, örökségmenedzsment és a harcterek turizmusa. 2015-ben jelent meg szintén az Akadémiai Kiadó gondozásában a Filmturizmus című monográfiája.

A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/irimias-az-oroksegturizmus-menedzsmentje//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave