Anyagszerkezettan és anyagvizsgálat laboratóriumi segédlet


4.1. Elméleti áttekintés

A korai keménységmérési eljárások (1822) a természetes ásványokon alapultak, mégpedig azon a jelenségen, hogy a keményebb anyag karcolta a lágyabbat. Meghatározott anyagok ezen tulajdonságát sorba rendezve az úgynevezett Mohs-skála adódik, amelynek tetején a gyémánt található (keménységindexe 10), míg a skála alján a zsírkő helyezkedik el (keménységindexe 1). A bázisnak választott ásványokkal elvégezve a karcolási tesztet, az adott anyag viszonylag egyszerűen besorolható két ásvány közé (az egyik ásványt az adott anyag már nem karcolta, a Mohs-skálán alatta elhelyezkedő ásványt pedig még igen). A pontosabb, mennyiségi vizsgálatok a későbbiek során alakultak ki, amelyek során adott geometriájú (nagy keménységű) behatolótestet definiált körülmények között (erőhatás, sebesség, időtartam) a mérendő anyagból készült próbatest felületébe kell nyomni. A behatolótest által okozott képlékeny alakváltozás nyomát lemérve, egyszerű összefüggésekkel meghatározható a keménységre jellemző számérték, amely relatív mennyiség. Ez azt jelenti, hogy pontosan csak az azonos eljárással meghatározott mennyiségek hasonlíthatók össze.

Anyagszerkezettan és anyagvizsgálat laboratóriumi segédlet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 184 4

Az Anyagszerkezettan és anyagvizsgálat laboratóriumi segédlet segítséget kíván nyújtani a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara gépészmérnöki alapszakának hallgatói részére az Anyagszerkezettan és anyagvizsgálat tantárgy keretén belül elvégzendő laboratóriumi mérésekre történő sikeres és hatékony felkészüléshez. A segédlet érinti a tantárgy összes laboratóriumi gyakorlatát, így betekintést nyújt a fémek alapvető fizikai és mechanikai tulajdonságaiba, a szakítóvizsgálatokba, a keménységmérésekbe, a mikroszkópi vizsgálatokba, az állapottényezők hatásaiba és az újrakristályosodás, valamint a kiválásos keményítés folyamataiba.

Hivatkozás: https://mersz.hu/anyagszerkezettan-es-anyagvizsgalat-laboratoriumi-segedlet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave