Király Lilla

Gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb, hatékonyabb?

Az új magyar polgári perrendtartás általános rész osztott perszerkezetének hatékonysági elemzése


Közvetítői eljárások a bíróság előtt, a bíróságon kívül és a perelőkészítő szakasz

„A konfliktusok feloldása nem azonos megoldásukkal: a feloldás azt feltételezi, hogy a felek kölcsönösen kibékülnek, így a közöttük lévő esetleges viszály, harag szublimálódik és helyreállhat az – ősi kínai jogban, a „li”-ben központi értékként kezelt – közösségi harmónia. A modern, individuális társadalmak bírósága már csak eldönti a kérdést, az egyik félnek adva igazat, de nem békít, nem billenti helyre a diszharmóniát, pusztán jogilag érvényesként deklarálja az egyik fél igazát.”31 Mivel ma már a családi, baráti, közösségi kohézió nem oly erős, hogy képes legyen a döntéseknek tagjai irányában érvényt szerezni, ezért pl. végrehajtóra, rendőrségre, fenyegető felszólításokra és záros határidőkre lett szükség, de ha a jogban csak pl. a talárt, a határidőt, a bíróságot, a törvény paragrafusait látjuk, az régen rossz, mert ezeknek – közbizalom nélkül – önmagukban semmi hasznuk.32 Még ma is vannak olyan országok (pl. Pakisztán), ahol a falusi tanácsok a gyenge, évekig elhúzódó ügyek jellemezte igazságszolgáltatás helyi alternatívái. Az állam ugyan nem ismeri el a – törzsi szokásokon alapuló – tanácsokat törvényesnek, de a falusi közösségekben nagy a társadalmi elfogadottságuk.33

Gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb, hatékonyabb?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 190 5

A 2018. január 1. napján hatályba lépett, az új magyar polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (új Pp.) osztott perszerkezetének hatékonysági vizsgálata áll a könyv elemzésének középpontjában. Arra keresem a választ, hogy az új polgári eljárás valóban gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb és hatékonyabb lesz-e a korábban hatályos 1952. évi Pp.-hez képest? Az újdonságként bevezetett osztott perszerkezethez kapcsolódó funkció alapján vizsgálom az új Pp. szabályrendszerét: a közvetítői eljárások a bíróság előtt, a bíróságon kívül és a perelőkészítő szakasztól, az elsőfokú, a másodfokú és a rendkívüli jogorvoslatok áttekintéséig. Az új Pp. jogintézményeit nemzetközi összehasonlításnak is alávetettem, különösen az amerikai, az angol, a francia, a német és az osztrák példák „jó gyakorlatának” vizsgálata segítségével. A jogszabály elemzésén kívül a bírói gondolkodásmód szubjektív oldalát, azoknak a bírósági szervezetrendszerrel és a társadalmi elvárásokkal való kapcsolatát is górcső alá vettem. A „jobb, mint a korábbi” vagy a „sikerülhetett volna jobban is” kérdésre a választ ebben a könyvben biztosan megtalálja a Tisztelt Olvasó.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiraly-gyorsabb-egyszerubb-olcsobb-hatekonyabb//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave