Király Lilla

Gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb, hatékonyabb?

Az új magyar polgári perrendtartás általános rész osztott perszerkezetének hatékonysági elemzése


A négyszintű bírósági szervezetrendszer

Az új Pp. – az 1952. évi Pp.-vel tartalmilag megegyezően szabályozza az első és másodfokon eljáró bíróságokat és – továbbra is a négyszintű bírósági szervezetrendszert veszi alapul.916 A kodifikációs eljárás folyamán a Kodifikációs Főbizottság felvetette ennek felülvizsgálata lehetőségét, arra hivatkozással, hogy a két elsőfokú bemeneti – a tiszta elsőfokú járásbírósági és a vegyes fokú törvényszéki – szint szabályozását Németországban is egyre több kritika éri. Érveik között az is szerepelt, hogy ez a modell Európában kivételesnek tekinthető, továbbá gazdasági és perjogi szempontból917 is átgondolásra szorul. Ezzel szemben az 1952. évi szabályozás fenntartását támogatók álláspontjukat azzal indokolták, hogy szükség van különböző elsőfokú bíróságokra, főként a bonyolultabb ügyekben szükséges, a szakmai tapasztalat és szakismeret bírák között fennálló eltérő szintje miatt, továbbá a magyar eljárásjogi hagyományokra is hivatkozással.918 Álláspontom szerint az ügy bonyolultságát nehéz kizárólag a hatásköri szabályok alapján megítélni, mivel léteznek nagyon egyszerű törvényszéki ügyek és rendkívül bonyolult járásbírósági ügyek is, ráadásul – a kötelező jogi képviselet hiányában – a járásbíróság bíráinak pervezetési jogosítványai sokkal szerteágazóbbak, mint a törvényszék bíráinak ez irányú kötelezettségei, ami nehezen egyeztethető össze az észszerű időn belüli döntéshozatal követelményével.

Gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb, hatékonyabb?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 190 5

A 2018. január 1. napján hatályba lépett, az új magyar polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (új Pp.) osztott perszerkezetének hatékonysági vizsgálata áll a könyv elemzésének középpontjában. Arra keresem a választ, hogy az új polgári eljárás valóban gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb és hatékonyabb lesz-e a korábban hatályos 1952. évi Pp.-hez képest? Az újdonságként bevezetett osztott perszerkezethez kapcsolódó funkció alapján vizsgálom az új Pp. szabályrendszerét: a közvetítői eljárások a bíróság előtt, a bíróságon kívül és a perelőkészítő szakasztól, az elsőfokú, a másodfokú és a rendkívüli jogorvoslatok áttekintéséig. Az új Pp. jogintézményeit nemzetközi összehasonlításnak is alávetettem, különösen az amerikai, az angol, a francia, a német és az osztrák példák „jó gyakorlatának” vizsgálata segítségével. A jogszabály elemzésén kívül a bírói gondolkodásmód szubjektív oldalát, azoknak a bírósági szervezetrendszerrel és a társadalmi elvárásokkal való kapcsolatát is górcső alá vettem. A „jobb, mint a korábbi” vagy a „sikerülhetett volna jobban is” kérdésre a választ ebben a könyvben biztosan megtalálja a Tisztelt Olvasó.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiraly-gyorsabb-egyszerubb-olcsobb-hatekonyabb//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave