Király Lilla

Gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb, hatékonyabb?

Az új magyar polgári perrendtartás általános rész osztott perszerkezetének hatékonysági elemzése


A perújítás

A perújítás – az 1952. évi Pp.-vel egyezően – olyan rendkívüli perorvoslat, amely nem fellebbviteli jellegű és a perorvoslattal támadott határozatot meghozó elsőfokú bíróságnál kell előterjeszteni. Más perorvoslattól független, azaz a jogorvoslati lehetőség kimerítése nem követelmény és kizárólag a törvényben meghatározott okok alapján vehető igénybe. A perújítás továbbra is elsősorban az alapperben el nem bírált tények, bizonyítékok, valamint a törvényben felsorolt szabálytalanságok „orvoslására” biztosít lehetőséget. Jogkérdésben perújításnak nincs helye, ezért például nincs helye perújítási eljárásnak utóbb hozott jogegységi határozatra hivatkozással sem.1070 Összességében ez egy olyan, az anyagi kötőerő feloldására igénybe vehető jogintézmény, amit a perújítási okok alapoznak meg.

Gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb, hatékonyabb?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 190 5

A 2018. január 1. napján hatályba lépett, az új magyar polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (új Pp.) osztott perszerkezetének hatékonysági vizsgálata áll a könyv elemzésének középpontjában. Arra keresem a választ, hogy az új polgári eljárás valóban gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb és hatékonyabb lesz-e a korábban hatályos 1952. évi Pp.-hez képest? Az újdonságként bevezetett osztott perszerkezethez kapcsolódó funkció alapján vizsgálom az új Pp. szabályrendszerét: a közvetítői eljárások a bíróság előtt, a bíróságon kívül és a perelőkészítő szakasztól, az elsőfokú, a másodfokú és a rendkívüli jogorvoslatok áttekintéséig. Az új Pp. jogintézményeit nemzetközi összehasonlításnak is alávetettem, különösen az amerikai, az angol, a francia, a német és az osztrák példák „jó gyakorlatának” vizsgálata segítségével. A jogszabály elemzésén kívül a bírói gondolkodásmód szubjektív oldalát, azoknak a bírósági szervezetrendszerrel és a társadalmi elvárásokkal való kapcsolatát is górcső alá vettem. A „jobb, mint a korábbi” vagy a „sikerülhetett volna jobban is” kérdésre a választ ebben a könyvben biztosan megtalálja a Tisztelt Olvasó.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiraly-gyorsabb-egyszerubb-olcsobb-hatekonyabb//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave