Ihász Ferenc

Egészségnevelés

Egészségmegőrzés – prevenció – a terhelésélettan alapjai


A testösszetétel (zsír és az izom aránya) változásai, a naptári és a biológiai életkor néhány érdekessége

A pubertás több tekintetben is egy hosszabb-rövidebb ideig tartó átmenet a gyermekkor és a fiatalfelnőtt-kor között. Biológiai megközelítés alapján a pubertást bizonyos méretek növekedési lökésével, a másodlagos nemi jellegek kifejlődésével, a testösszetétel változásával és a nemzőképesség kialakulásával jellemezzük. A testösszetétel (a zsír és az izom aránya) változása alapvetően a serdülőkor közepén jelenik meg egyre markánsabban (3. ábra). 11-12 éves kor környékén válik jelentőssé az izomtömeg növekedése, pubertáskorban a fiúknál a zsírtömeg stagnál, vagy akár enyhén csökken, a relatív zsírtartalom is kisebb, mint a serdülőkor előtt. Fontos megjegyezni azonban, hogy ez a folyamat csakis rendszeres fizikai aktivitás mellett jellemző. Leányoknál mind az abszolút, mind a relatív zsírtömeg növekszik. A testösszetétel nemi különbségei döntő mértékben a serdülőkorban alakulnak ki. Ettől az időszaktól beszélhetünk a két nem közötti valódi teljesítménykülönbségről is.

Egészségnevelés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 179 0

A könyv három fejezetből áll. A fejezetek első látásra önálló tartalommal bírnak, de a kapcsolat közöttük kifejezetten szoros. Ezt a tartalmi összetartozást jeleníti meg a könyv címe is (Egészségnevelés). Az első fejezet (Egészségmegőrzés) általános képet ad Magyarország, Európa és a világ demográfiai jellemzőiről, definiálja az egészség fogalmát, és elemzi az egészséget befolyásoló tényezőket.

A második fejezetben (Prevenció) a prevenció szerepe, jelentősége, gyakorlati elemei (amelyek az életmód során válnak igazán hasznossá) jelennek meg úgy, hogy azok már megoldási javaslatokat adnak az életminőség megtartásában.

A harmadik fejezet (A terhelésélettan alapjai) kifejezetten a versenysporttal kapcsolatos ismereteket tartalmazza: nevezetesen hogyan lehet pontosan tervezni fizikai aktivitást, mért adatok elemzésével, egyénre "szabva". A második és a harmadik fejezet saját kutatások eredményei alapján készült.

A mű 178 színes, saját szerkesztésű ábrát tartalmaz, az irodalmi hivatkozások száma meghaladja a 350-et. A könyv eredetileg egyetemi hallgatóknak készült, akik döntően az élettudományokban és azon belül is a sporttudományban kívánnak mélyebb ismereteket szerezni. A harmadik fejezet talán az egyetlen alkalmazott terhelésélettani alapismereteket tartalmazó magyar nyelvű dokumentum.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ihasz-egeszsegneveles//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave