Jernyei Kiss János

Barokk művészet Európában

egyetemi jegyzet művészettörténet szakirányos BA-hallgatók számára


Vermeer látásmódja

1657 utáni műveiben az enteriőr, a benne elhelyezett tárgyak és alakok, és nem utolsósorban a fény elmélyült tanulmányozója. Szinte a természettudósok alaposságával végzi megfigyeléseit, és munkájához valószínűleg korának népszerű optikai készülékét, az ún. camera obscurát is felhasználja. Bizonyos, hogy nem a szerkezet által kivetített képet vitte át közvetlenül a vászonra, inkább annak optikai sajátosságai voltak hatással látásmódjára. Ezt bizonyítják műveiben a méreteknek és az arányoknak a nagy látószögből fakadó torzulásai, és az, hogy egyes motívumok – mintha csak a tér bizonyos pontjára fókuszált lencsén keresztül látnánk őket – élesen, míg mások elmosódott körvonalakkal látszanak. Az üveglencsén keresztül megfigyelt látvány lehetett az ösztönzője Vermeer híres „pointilizmusának” is, vagyis annak a sajátos festéstechnikának, ahogyan kicsiny festékpontokkal, festékcsomókkal utánozta a tárgyak széleinek csillogását. A Tejet öntő asszony című képen (1658) a pontozó festékfelvitel szinte tapinthatóságot kölcsönöz a részleteknek.

Barokk művészet Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 256 8

E jegyzet a művészettörténet szakirányos BA-hallgatók számára készült, kifejezetten a Bevezetés a barokk művészetbe című előadás kollokviumának segédanyagául szolgál. Mivel az egyetemes barokk művészetről megfelelő szakmai színvonalú összefoglalás utoljára 1985-ben jelent meg, időszerűnek látszott egy újabb munka megírása, amely képet nyújt a korszak legfontosabb művészeti központjairól, alkotóiról és irányzatairól. A szöveg Kelényi György könyvénél rövidebb terjedelmű, célja nem az, hogy teljes körű korszakelbeszélés nyújtson, hanem hogy elősegítse a bevezető jellegű kurzus szakmai műveltséganyagának és terminológiájának elsajátítását. Elsősorban művek bemutatása, elemzése áll a középpontjában, az alkotások formai és tartalmi jegyein, művészi problémáin keresztül jellemzi a korszak alkotóit, iskoláit. Mivel a művészeti világ legfontosabb jelenségeinek körvonalazására esik a fő hangsúly, kevés hely jutott a társadalmi folyamatoknak, a történelmi adatoknak. Néhány nagy alkotó esetében viszont életrajzi elemek is bekerültek a fejezetekbe, mivel ezek sokat elárulnak a művész társadalmi helyzetéről vagy arról a szerepről, amelyet önmaga, kortársai, illetve az utókor tulajdonított neki, így szerves részét alkotják Európa kulturális mítoszainak és a művészetről kialakított fogalmának. A jegyzet céljának tartja azt is, hogy bevezetést nyújtson az újabb művészettörténeti irodalomban fölvetett kérdésekbe. A fejezetekhez csatolt irodalomjegyzék az egyes témák klasszikus monografikus feldolgozásai mellett feltüntet néhány újabb tanulmányt és kiállítási katalógust, illetve a téma magyar nyelven elérhető irodalmát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jernyei-kiss-barokk-muveszet-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave