Jernyei Kiss János

Barokk művészet Európában

egyetemi jegyzet művészettörténet szakirányos BA-hallgatók számára


Az akadémia

A francia festészeti akadémiát 1648-ban Mazarin bíboros alapította. Mintáját Itália nagy hírű művészakadémiái, a firenzei, a római és a bolognai jelentették. Az intézmény céljai között első helyen állt a művészek kiemelése a céhes keretekből, a kézművesség béklyóiból. Az akadémia egyben oktatási intézmény is volt, amelyben a növendékek a korszak művészeti ideáljainak megfelelő képzésben részesülhettek. Az oktatásban fontos szerepet töltött be az élő modell utáni festés és rajzolás, valamint a klasszikus – antik és reneszánsz – művészet tanulmányozása, amelyet másolatok és metszetek, valamint a királyi gyűjteményben őrzött eredeti művek tettek lehetővé. Az akadémián előadásokat és vitákat rendeztek, biztosítva a festészet elméleti megalapozását. Az 1663-ban Charles Le Brun (1619–1690) irányításával bevezetett reformoknak megfelelően a tagokat szigorúan meghatározott hierarchiába osztották. Professzori rangot csak a történeti festők kaphattak, és azok, akik más műfajokban gyakorolták magukat, nekik alárendelve csupán tanácsosok lehettek. A műfajok hierarchiájában a rangsor az élő, cselekvő ember ábrázolásától az élettelen és mozdulatlan dolgok visszaadásáig haladt lefelé, az első helyet a históriafestészet kapta, azt követte a portré, majd a zsáner, a tájkép és csendélet.

Barokk művészet Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 256 8

E jegyzet a művészettörténet szakirányos BA-hallgatók számára készült, kifejezetten a Bevezetés a barokk művészetbe című előadás kollokviumának segédanyagául szolgál. Mivel az egyetemes barokk művészetről megfelelő szakmai színvonalú összefoglalás utoljára 1985-ben jelent meg, időszerűnek látszott egy újabb munka megírása, amely képet nyújt a korszak legfontosabb művészeti központjairól, alkotóiról és irányzatairól. A szöveg Kelényi György könyvénél rövidebb terjedelmű, célja nem az, hogy teljes körű korszakelbeszélés nyújtson, hanem hogy elősegítse a bevezető jellegű kurzus szakmai műveltséganyagának és terminológiájának elsajátítását. Elsősorban művek bemutatása, elemzése áll a középpontjában, az alkotások formai és tartalmi jegyein, művészi problémáin keresztül jellemzi a korszak alkotóit, iskoláit. Mivel a művészeti világ legfontosabb jelenségeinek körvonalazására esik a fő hangsúly, kevés hely jutott a társadalmi folyamatoknak, a történelmi adatoknak. Néhány nagy alkotó esetében viszont életrajzi elemek is bekerültek a fejezetekbe, mivel ezek sokat elárulnak a művész társadalmi helyzetéről vagy arról a szerepről, amelyet önmaga, kortársai, illetve az utókor tulajdonított neki, így szerves részét alkotják Európa kulturális mítoszainak és a művészetről kialakított fogalmának. A jegyzet céljának tartja azt is, hogy bevezetést nyújtson az újabb művészettörténeti irodalomban fölvetett kérdésekbe. A fejezetekhez csatolt irodalomjegyzék az egyes témák klasszikus monografikus feldolgozásai mellett feltüntet néhány újabb tanulmányt és kiállítási katalógust, illetve a téma magyar nyelven elérhető irodalmát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jernyei-kiss-barokk-muveszet-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave