Horváth László, Lencse-Csík Orsolya, Misley Helga, Nagy Krisztina, Verderber Éva

Az AKG mint innovatív tanulási környezet

Kutatási beszámoló az Alternatív Közgazdasági Gimnázium Pedagógiai Programjának beválásvizsgálatáról


Előkutatási szakasz

A kutatás megkezdése előtt az AKG önigazgató nevelőtestülete számára pályázatot nyújtottunk be, amely tartalmazta a kutatók, illetve a megrendelő előzetes koncepciójának egyeztetéséből született főbb kutatási fókuszokat. Ennek prezentálása során úgy érzékeltük, hogy a nevelőtestület nem maradéktalanul elégedett a kijelölt kutatási területekkel, ezért egy előkutatási fázisban időt szántunk arra, hogy részletesen megismerjük a pedagógusok által fontosnak tartott területeket, problémákat, melyekre a tízévenként esedékes pedagógiai program beválásvizsgálatának fókuszálnia kell. Ebben az előkutatási szakaszban workshopot szerveztünk, ahol a „kisiskolák” SWOT-analízis segítségével tudták strukturálni azokat a területeket, melyeket fontosnak vélnek a beválásvizsgálat szempontjából. Több SWOT-mátrix készült: ezek összegzéséből, illetve az előzetes koncepció alapján alakultak ki azok a végleges témakörök, amelyekre a kutatás további részét építettük.

Az AKG mint innovatív tanulási környezet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 922 1

Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) megalapításától kezdve reflektív módon, szakmai önvizsgálatra és korrekcióra épülve szervezi életét. Ennek szerves részét képezi a tízévenkénti átvilágítás, melynek eredményeit az intézmény mindenki számára elérhető módon közzéteszi (AKG, 2012). Az „AKG mint innovatív tanulási környezet” című kiadvány az AKG Alapítvány által megrendelt és az önigazgató nevelőtestület által elfogadott szervezeti átvilágítás legújabb, 2016-os eredményeit foglalja össze. Teszi mindezt annak érdekében, hogy azt az iskola saját fejlődése, fejlesztése céljából felhasználhassa, másrészt azért, hogy az iskolát a külvilág számára objektív, szakmailag megalapozott módon reprezentálja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/horvath-lencse-csik-misley-nagy-verderber-az-akg-mint-innovativ-tanulasi-kornyezet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave