Hal Melinda

A pszichológia és neveléspszichológia alapjai a tanárképzésben


Megfigyelés

Történhet laboratóriumban vagy természetes körülmények között. Emellett az önmegfigyelés módszerét is alkalmazhatjuk. Bizonyos helyzetekben kizárólag megfigyelést tudunk alkalmazni. A megfigyelés etikai szempontjai szintén nehézkesek, hiszen az alany tájékoztatása torzíthatja az eredményeket (nem úgy viselkedik, ahogyan általában szokott, mivel tudja, hogy megfigyelik). A megfigyelés időigényes folyamat, illetve túl sok változó együttes megfigyelése nem szerencsés. A pontozók, értékelők egységessége, objektivitása kifejezetten fontos a módszer során.

A pszichológia és neveléspszichológia alapjai a tanárképzésben

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 252 0

A pszichológia és neveléspszichológia alapjai a tanárképzésben című egyetemi jegyzet annak érdekében készült el, hogy segítse a leendő pedagógusokat, akik korábban nem találkoztak pszichológia tanegységekkel. A pszichológia alapjai című tantárgy oktatási segédanyaga, amely egy sokrétű és átfogó, széles spektrumú törzsanyaggal rendelkező tantárgy. Ilyen formában maga a jegyzet vázlatos, ám azt a célt szolgálja, hogy a tanár szakos hallgatók rövid idő alatt átfogó képet kapjanak a pszichológiáról, a pszichológiai gondolkodásmódról és az azon belül használt konstruktumokról. Az egyetemi jegyzet azonban nem váltja fel az ajánlott és kötelező irodalmakat, valamint a más pszichológiai tárgyú kurzuson elhangzottakat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hal-a-pszichologia-es-nevelespszichologia-alapjai-a-tanarkepzesben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave