Hal Melinda

A pszichológia és neveléspszichológia alapjai a tanárképzésben


Intelligencia

Sir Francis Galton nevéhez fűződik az első, mentális képességeket mérő tesztek kidolgozása. Habár ebben az időben az intelligencia fogalmi kerete is képlékeny volt, számos újszerű, korukat megelőző módszertani elemet és a konstruktum bővítését vonta maga után. Galton szerint bizonyos családok „felsőbbrendűek”, hiszen az intelligencia maga az öröklődő észlelési és érzékelési folyamatok függvénye. Galton a reakcióidőre, a fejkörfogatra és koponyaméretre, látás- és hallásészlelésre, valamint a vizuális formaészlelésre helyezte a hangsúlyt. Meg kell ugyanakkor említenünk, hogy Galton megközelítésének bizonyos tételei etikai normákat sértenek. A tudomány számára elengedhetetlen tételei mellett felhívjuk a hallgatók figyelmét az etikai irányelvek és normák betartására. Binet és Simon már elkülönítették a biológiai életkort és a mentális életkort egymástól az intelligencia meghatározásakor. Feltételezéseik az iskolaérettség meghatározásával kapcsolatos vizsgálatokból származtak. Feltevésük szerint a lassabb felfogású gyerekek a fiatalabb, de jó képességű gyerekek teszteredményeihez hasonlóak. Egyre nehezedő feladatsort állítottak össze, végül az IQ-pontszámot a mentális életkor (MK) és a tényleges életkor (ÉK) hányadosának 100-as szorzatával határozták meg. Ebben az esetben az IQ=(MK/ÉK)*100. Az intelligencia pontszámok standardizációt követően átlagosan a 100-as értéket veszik fel. Az IQ-pontszámok a normál eloszlást követik, amely azt eredményezi, hogy az IQ-övezetek az alábbiak:

A pszichológia és neveléspszichológia alapjai a tanárképzésben

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 252 0

A pszichológia és neveléspszichológia alapjai a tanárképzésben című egyetemi jegyzet annak érdekében készült el, hogy segítse a leendő pedagógusokat, akik korábban nem találkoztak pszichológia tanegységekkel. A pszichológia alapjai című tantárgy oktatási segédanyaga, amely egy sokrétű és átfogó, széles spektrumú törzsanyaggal rendelkező tantárgy. Ilyen formában maga a jegyzet vázlatos, ám azt a célt szolgálja, hogy a tanár szakos hallgatók rövid idő alatt átfogó képet kapjanak a pszichológiáról, a pszichológiai gondolkodásmódról és az azon belül használt konstruktumokról. Az egyetemi jegyzet azonban nem váltja fel az ajánlott és kötelező irodalmakat, valamint a más pszichológiai tárgyú kurzuson elhangzottakat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hal-a-pszichologia-es-nevelespszichologia-alapjai-a-tanarkepzesben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave