Tarnai Andor

"A magyar nyelvet írni kezdik"

Irodalmi gondolkodás a középkori Magyarországon


C) Irodalomtörténetírás

A középkor első felét a majd századokkal később kialakult irodalomtörténetírás szempontjából az írásos hagyományok koraként jellemeztük: azt felismerték már, hogy az egyház, az állam és a népesség egy igen vékony rétegének szolgálatában írott művek hozzátartoznak Magyarországhoz mint államhoz; Anonymus ebben a viszonylatban meglátta az irodalmi mű értékét is, mikor azt írta, hogy gestája ajándék a más természetű javakban bővelkedő regnumnak, de a hazai irodalom ekkor élő fogalmának nem volt még történeti dimenziója. Az írásba foglalt dokumentumok összefüggő, külön réteget képeztek ugyan a szóbeliség fölött, minden írásmű értéktelenné válhatott azonban, mihelyt aktualitását vesztette, s a későbbi írók elődeik munkáiban egyedi alkotást, immanens értéket nem látva, a változó érdekeknek megfelelően a legteljesebb gátlástalansággal írták át és használták fel műveiket. Megbecsülendőnek még egyedül az minősült, ami egyszersmind használhatónak is bizonyult.

"A magyar nyelvet írni kezdik"

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 099 1

Milyen irodalmi normák szabták meg a középkori Magyarországon az írók tevékenységét? Mit gondoltak műveikről és közönségükről az alkotók? Mit várt a publikum az íróktól, előadóktól? Mi volt az a szabályrendszer, amely az alkotókat szó- vagy írásbeli közlendőik megfogalmazásában befolyásolta? Ezekre a kérdésekre keres választ a szerző e könyvében, szintézissé formálva a kor egyes jelenségeit feltáró részletkutatásokat. A latinul író, latinon iskolázott literátusok tevékenységének elemzéséből vezeti át az olvasót a magyar nyelvű alkotások bemutatásához, új megvilágításba helyezve latin és anyanyelv, szó- és írásbeliség kapcsolatát, különösen nagy fontosságot tulajdonítva a művek megszületésében a társadalmi igényeknek és az alkotók mindennapi gyakorlatának. Ily módon az irodalmi gondolkodás vizsgálata az egész középkori szellemi élet freskójává szélesedik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/tarnai-a-magyar-nyelvet-irni-kezdik//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave