A grammatikai iskola készségeinek birtokában a diák akár abbahagyhatta tanulmányait, de magasabb szinten is folytathatta a rétoriskolában. A grammatikai iskolához képest a rétoriskola elsősorban a szóbeli kifejezőkészség fejlesztésére irányult. Mivel a két iskola közötti határokat nem vonták meg világosan, a rétoriskolában oktatott tananyag bizonyos mértékig megismételte a grammatikai iskolában tanultakat. A növendéknek el kellett sajátítania a szónoklat szabályait, amelyek összetettebb szellemi erőfeszítést kívántak meg a grammatikai készségeknél. A retorikai gyakorlatok során a diáknak „fel kellett találnia” a szónoklat témáját és alapvető elemeit (inventio), megalkotnia magát a beszédet (dispositio), és kidolgozni az előadásmódot (elocutio). Mindehhez megfelelő gesztusok járultak, és figyelmet kellett fordítani a prózaritmusra a grammatikai iskolában elsajátított verstani ismeretek alapján. A régebbi rétorok szónoklatai nagyszerű példák kifogyhatatlan tárházát szolgáltatták a gyakorláshoz. A tanulók törvényszéki és tanácsadó beszédeket alkottak, illetve fiktív beszédeket készítettek nagy emberekről, erkölcsi kérdésekről, mitológiai témákról, emlékművekről. A retorika magas szintű művelése feltételezte a gondolkodás szabályainak alapos ismeretét (dialektika).