Gloviczki Zoltán, Zsinka László

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában


Consolatio. Egy népszerű középkori iskolai olvasmány

A filozófia vigasztalása (De consolatione philosophiae) műfajilag is érdekes, amennyiben a próza és a vers váltakozásával az antik menipposzi szatíra hagyományait követte, de a váltakozó beszédforma a filozófiai dialógushoz közelítette. Ahogyan a halálra ítélt Boethius a Filozófiával társalog, leginkább Szent Ágoston saját lelkével folytatott beszélgetésére emlékeztet a nagy egyháztanító Soliloquia című művében. Mindenesetre Boethius új és komoly műfajt teremtett, ami Dante Vita Nuovájában is folytatásra talált.

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 250 6

A jelen egyetemi jegyzet arra tesz kísérletet, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók számára teljes áttekintést nyújtó, részleteiben tudományos újszerűségre nem törekvő, de az érintett tudományágak legfrissebb szempontjait és eredményeit közvetítő és összefoglaló, ugyanakkor a hallgatók feltételezhető előképzettségéhez és vélhető céljaihoz is igazodó tankönyvként szolgáljon.

Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy sajátos témaválasztása, az antikvitás és az európai középkor neveléstörténetének feldolgozása korunkban is drámai jelentőségű európai identitásunk kizárólagos gyökereit tárja fel és mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-zsinka-neveles-es-iskola-az-antik-es-kozepkori-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave