Gloviczki Zoltán, Zsinka László

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában


Vivarium. A szerzetesi művelődés programja

Cassiodorus az 550-es évek derekán felhagyott a hivatali tevékenységgel, és Dél-Itáliába ment, hogy családi birtokain kolostort alapítson. Mély belső átalakulási folyamat is lejátszódhatott benne, ami életmódja radikális átalakítására ösztönözte. Bár maga nem lett szerzetes, a továbbiakban részt vett a kolostor életében. A Vivarium a mai Catanzarótól délre helyezkedett el, az akkori Scyllacium környékén. Cassiodorus utalásaiból következtethetünk a kolostori élet egyes vonásaira. Kiemelte a környező táj festői szépségét, a kolostort körülvevő kerteket, a halastavat és a malmot. Cassiodorus könyvtárat hozott létre, és arról is gondoskodott, hogy a másolótevékenység beépüljön a kolostori élet mindennapjaiba. Ezt elősegítendő idős korában értekezést írt a helyesírásról szerzetesei számára (De ortographia).

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 250 6

A jelen egyetemi jegyzet arra tesz kísérletet, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók számára teljes áttekintést nyújtó, részleteiben tudományos újszerűségre nem törekvő, de az érintett tudományágak legfrissebb szempontjait és eredményeit közvetítő és összefoglaló, ugyanakkor a hallgatók feltételezhető előképzettségéhez és vélhető céljaihoz is igazodó tankönyvként szolgáljon.

Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy sajátos témaválasztása, az antikvitás és az európai középkor neveléstörténetének feldolgozása korunkban is drámai jelentőségű európai identitásunk kizárólagos gyökereit tárja fel és mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-zsinka-neveles-es-iskola-az-antik-es-kozepkori-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave