Gloviczki Zoltán, Zsinka László

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában


Kulturális korforduló Itáliában

Nagy Szent Gergely korában a késő antik műveltség már elmúlóban volt. Két évszázaddal korábban Ágoston írásaiban a platóni–cicerói filozófiai nyelv használata még magától értetődőnek tűnt. Szent Ágoston számára a kereszténység és a pogányság egymás mellett élése éppúgy természetesnek látszott, mint az antik világ irodalmi alkotásaival való közvetlen kapcsolat. A népvándorlás 5. századi hullámai megtörték a kialakulóban lévő „keresztény rómaiság” ethoszát, és a görög nyelv visszaszorulása beszűkítette a kulturális horizontot. A Nyugatrómai Birodalom bukása után Boethius és Cassiodorus a késő antik műveltség utolsó igényes képviselői voltak, akik a római ideálok mentén megszerveződő keleti gót állam által biztosított nyugalmi időszak kulturális gyümölcseit élvezhették.

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 250 6

A jelen egyetemi jegyzet arra tesz kísérletet, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók számára teljes áttekintést nyújtó, részleteiben tudományos újszerűségre nem törekvő, de az érintett tudományágak legfrissebb szempontjait és eredményeit közvetítő és összefoglaló, ugyanakkor a hallgatók feltételezhető előképzettségéhez és vélhető céljaihoz is igazodó tankönyvként szolgáljon.

Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy sajátos témaválasztása, az antikvitás és az európai középkor neveléstörténetének feldolgozása korunkban is drámai jelentőségű európai identitásunk kizárólagos gyökereit tárja fel és mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-zsinka-neveles-es-iskola-az-antik-es-kozepkori-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave