Gloviczki Zoltán, Zsinka László

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában


Az egyetemek világa

A 12. századi „fordítói mozgalom” következményei nem hatották át azonnal az oktatást. Az arab Keletről származó ismeretanyag a 13. századtól egyre inkább megtermékenyítette az iskolai műveltséget. Ezek a tendenciák a 14. századtól mindinkább kiteljesedtek, és létrejött a számtani és természeti ismereteket nagyobb mértékben befogadó késő középkori iskola, ahol mind nagyobb szerepe volt a világi igényeknek. Az egyetemek megszületésével a felsőfokú képzés is kialakult. Az egyetem színteret adott az iskolai teológia újabb formájának, a skolasztikának, amely az oktatás módszerét is meghatározta.

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 250 6

A jelen egyetemi jegyzet arra tesz kísérletet, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók számára teljes áttekintést nyújtó, részleteiben tudományos újszerűségre nem törekvő, de az érintett tudományágak legfrissebb szempontjait és eredményeit közvetítő és összefoglaló, ugyanakkor a hallgatók feltételezhető előképzettségéhez és vélhető céljaihoz is igazodó tankönyvként szolgáljon.

Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy sajátos témaválasztása, az antikvitás és az európai középkor neveléstörténetének feldolgozása korunkban is drámai jelentőségű európai identitásunk kizárólagos gyökereit tárja fel és mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-zsinka-neveles-es-iskola-az-antik-es-kozepkori-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave