Szántay Csaba

Elméleti szerves kémia


A hidrogénatom. Atompályák

A hidrogénatom egy protonból és egy elektronból áll. Mindkét részecske mozog ugyan a közös tömegközéppont körül, de a közöttük levő nagy tömegkülönbség (közel 1 : 2000) miatt az elektront úgy tekinthetjük, mint amely rögzített proton terében mozog (Born-Oppenheimer-közelítés). Ilyen rendszerek mozgásának matematikai tárgyalására sokkal célszerűbb az x, y, z derékszögű koordinátarendszer helyett polárkoordinátát használni, amelyekben a részecske helyét a rádiuszvektorral (r), valamint két polárszöggel (φ és δ) fejezzük ki (1.3. ábra).

Elméleti szerves kémia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 813 2

A negyedik kiadás néhány alfejezettel bővült, ennek megfelelően a tárgymutató harminc új szakszóval lett gazdagabb. A könyv több új ábrát is tartalmaz. Ugyancsak újdonság a reakciómechanizmusok jelölésére az IUPAC által ajánlott néhány rövidítés ismertetése. A leglényegesebb változást a sztereokémiai terminológiát tartalmazó függelék csatolása jelenti, amely nagymértékben megkönnyíti a gyors tájékozódást ezen a területen.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szantay-elmeleti-szerves-kemia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave