Gloviczki Zoltán

Bevezetés a pedagógiába


Bevezetés

A kezdő fejezet címe – Bevezetés – nem egyszerűen a „bevezető”, „előszó” szavak szinonimája, hanem egyúttal a jelen tananyag – Bevezetés a pedagógiába – műfajának, hivatásának meghatározója is. Műfajelméleti szempontból a „bevezetés” (görögül eiszagógé) az ókortól verses és prózai formában is létező irodalmi jelenség, mely általában egy adott tudomány ismeretanyagának, belső világának alapvető összefoglalását jelenti. Miközben a világ könyvtermésében ma is találunk olyan köteteket, melyek ilyenformán próbálják a pedagógia világát röviden, kézikönyvszerűen összefoglalni (így vagy úgy kiejtett introductionként vagy éppen Einleitungként), addig a jelen összeállítás ilyen célokat nem tűz maga elé. Nem próbálja helyettesíteni a részben könyvtárnyi szakirodalomban, részben megbízható kézikönyvek jól rendezett és megrostált információiban megfelelően összefoglalt elméleti és gyakorlati pedagógiai tudásunkat. Másfelől értelmetlennek is tartaná, hogy a pedagógusképzés során később alaposan, megfelelő mélységben és összefüggésrendszerben tárgyalt kérdéseket kiragadva és zanzásítva röviden „előre” megtárgyalja. Jól érezhető ez az óvatosság az utóbbi évtizedek két hasonló tárgyú kiadványában, Czike Bernadett és Loránd Ferenc egyaránt Bevezetés a pedagógiába címet viselő kis köteteiben,1 melyek közül mindkettő szöveggyűjteményként definiálja önmagát, s valóban, általában a pedagógiával, illetve annak kiragadott részterületeivel kapcsolatban mutatnak be jól válogatott és elgondolkodtató megközelítéseket.

Bevezetés a pedagógiába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 249 0

A jegyzet, célját tekintve, bevezető a pedagógusképzéshez és a pedagógusi pályához. A pedagógusképzés minden szegmensében létező bevezető kurzus konkrét tananyaga, mely arra tesz kísérletet, hogy a frissen érkező hallgatókat eligazítsa a pedagógia mibenlétében és világában, elindítsa őket a további ismeretszerzés és tájékozódás útjain, valamint felvázolja, mely tudományos, fejlesztési területek bukkannak majd fel, s miért, a felsőfokú képzésük során, illetve miféle életpályára készíti fel őket e kölcsönös erőfeszítés.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-bevezetes-a-pedagogiaba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave