Gloviczki Zoltán

Bevezetés a pedagógiába


A szocializáció

Ahogy a humanisztikus irány kritikájából is kitűnik, a társadalomtudományok s ezen belül a pedagógiai gondolkodás többségi válaszai a fejlesztés mibenlétére vonatkozó kérdéseinkre a következők. A fejlesztés alkalmassá tétel a természeti-társadalmi közegben való létezésre, ahol a létezés képességén túl a fejlesztés szintje és célja ennek az anyagi és társadalmi közegnek is az élhetőbbé tétele, fejlesztése, építése. Ennek a célrendszernek a kereteit a társadalom fogalmazhatja meg, s képezhet e fejlesztésre szakszerűen felkészült személyeket.

Bevezetés a pedagógiába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 249 0

A jegyzet, célját tekintve, bevezető a pedagógusképzéshez és a pedagógusi pályához. A pedagógusképzés minden szegmensében létező bevezető kurzus konkrét tananyaga, mely arra tesz kísérletet, hogy a frissen érkező hallgatókat eligazítsa a pedagógia mibenlétében és világában, elindítsa őket a további ismeretszerzés és tájékozódás útjain, valamint felvázolja, mely tudományos, fejlesztési területek bukkannak majd fel, s miért, a felsőfokú képzésük során, illetve miféle életpályára készíti fel őket e kölcsönös erőfeszítés.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-bevezetes-a-pedagogiaba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave