Gloviczki Zoltán

Bevezetés a pedagógiába


A tanítás és a tanulás viszonya

E különbségtételt ki kell egészítenünk még egy területi elkülönítéssel és fogalomtisztázással. Ez pedig a tanítás és a tanulás közötti különbség. Korunknak a tanulóra, az egyes tanulóra összpontosító szemlélete egyre nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy a pedagógusképzés hagyományosan nevelés- és oktatás-módszertani karakterét legalább kiegészítse a tanulásról szerezhető ismeretekkel és (lehetőség szerint) gyakorlattal is. Az oktatás célja ugyanis – bármilyen abszurd is első hallásra – a tanulás. A sikeres oktatás mércéje a sikeres tanulás, s e sikerben a tanulás léte és mikéntje legalább olyan jelentőséggel bír, mint az oktatásé.

Bevezetés a pedagógiába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 249 0

A jegyzet, célját tekintve, bevezető a pedagógusképzéshez és a pedagógusi pályához. A pedagógusképzés minden szegmensében létező bevezető kurzus konkrét tananyaga, mely arra tesz kísérletet, hogy a frissen érkező hallgatókat eligazítsa a pedagógia mibenlétében és világában, elindítsa őket a további ismeretszerzés és tájékozódás útjain, valamint felvázolja, mely tudományos, fejlesztési területek bukkannak majd fel, s miért, a felsőfokú képzésük során, illetve miféle életpályára készíti fel őket e kölcsönös erőfeszítés.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-bevezetes-a-pedagogiaba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave