Gloviczki Zoltán

Bevezetés a pedagógiába


Kollégium

Ugyancsak minden képzési szintre kiterjedő intézményhálózat a kollégiumok rendszere, melynek munkáját a Nemzeti alaptanterv és az Óvodai nevelés országos alapprogramjával műfajában rokon Kollégiumi nevelés országos alapprogramja szabályoz, s benne önálló pedagógus-szakképzettség és -munkakör, valamint a kollégiumi nevelőtanár alakja is megjelenik. A kollégiumi nevelőmunka óriási lehetőség a felkészült, elhivatott pedagógusok és nem kevésbé a nevelői közösségek kezében. Hazánkban a közgondolkodás s nemegyszer (akár finanszírozási nehézségek miatt is) az oktatáspolitika sajnálatos módon diákszállásként értelmezi a kollégiumot – a valóság pedig sok esetben kénytelenül alkalmazkodik e külső elváráshoz, pontosabban az elvárások és lehetőségek hiányához. A kollégiumok köréből feltétlenül ki kell emelnünk a protestáns iskolarendszer „kollégiumnak” nevezett s mindannyiunk által legalább irodalmi élményekből ismert iskolatípusát, mely inkább a középiskola egy sajátos válfaja. Ugyancsak meg kell említeni a kimondottan tehetséggondozással foglalkozó kollégiumok hálózatát, s reménykeltőek a hátrányos helyzetű tanulókat segítő kollégiumok is. Ez utóbbiak jelenítik meg leginkább az intézménytípus jelentőségét és lehetőségeit, hiszen a családot sok szempontból helyettesítő, ellenben a kortárs közeget különleges erővel képviselő s átlagon felüli pedagógusjelenlétet biztosító kollégium a pedagógia világának kimagaslóan érdekes és értékes ága.

Bevezetés a pedagógiába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 249 0

A jegyzet, célját tekintve, bevezető a pedagógusképzéshez és a pedagógusi pályához. A pedagógusképzés minden szegmensében létező bevezető kurzus konkrét tananyaga, mely arra tesz kísérletet, hogy a frissen érkező hallgatókat eligazítsa a pedagógia mibenlétében és világában, elindítsa őket a további ismeretszerzés és tájékozódás útjain, valamint felvázolja, mely tudományos, fejlesztési területek bukkannak majd fel, s miért, a felsőfokú képzésük során, illetve miféle életpályára készíti fel őket e kölcsönös erőfeszítés.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-bevezetes-a-pedagogiaba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave