Gloviczki Zoltán

Bevezetés a pedagógiába


A pedagógus mint hálózati elem

Mindeddig a pedagógusra mind minőségi, mind hatékonysági szempontból személyként tekintettünk. Korunk ugyanakkor a különféle társadalmi feladatok ellátásának s a munkaterületeknek a hatékonyságát számos tudományág eredményeire, a munkaerőpiac vizsgálatára s ezek nyomán már a konkrét tapasztalatokra is alapozva csoportok, hálózatok, illetve kollektívák összteljesítményeként elemzi és értékeli. A magányos pedagógus víziója mind Magyarországon, mind a világban régi történelmi gyökerekkel rendelkezik, hiszen az iskolamester és a falusi tanító éppúgy magányos hősként élt a köztudatban (és általában a valóságban is), mint ahogy a saját megszerzett tudását átadó „tudós tanár” vagy éppen a saját személyiségéből kapcsolatot építő óvópedagógus. Napjainkban azonban mind elméleti tudásunk, mind gyakorlati tapasztalataink követik a társadalom egyéb területein érezhető szemléletváltást. A pedagógiai munkát olyan összteljesítménynek tartjuk, mely messzemenőleg nem függetleníthető az egyes elemeinek a minőségétől és hatékony működésétől, ám igazi sikere azok kapcsolódásán, vagy legalábbis azon is, múlik. Az egyén erre való képességét és törekvését vizsgálta a fentebb felsorolt pedagóguskompetenciák egyike is. A pedagógus hálózatba ágyazott léte a modern iskolarendszerben természetesen kénytelen adottságnak is felfogható. Akarva-akaratlanul nevelőtestületben dolgozik, az eléjük kitűzött cél elérése mindenképpen több személy feladata és felelőssége. Ugyanez mondható el a gyermekek szüleivel, családjával való kapcsolatról s groteszk módon magukról a gyermekekről, diákokról, akik a hagyományos pedagógus-önirónia értelmezése szerint szintén csak nehezítik a „magányos hős” sikeres működését. E kapcsolatrendszerek azonban nem csupán eltűrhetők, hanem természetesen pozitívan is felhasználhatóak.

Bevezetés a pedagógiába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 249 0

A jegyzet, célját tekintve, bevezető a pedagógusképzéshez és a pedagógusi pályához. A pedagógusképzés minden szegmensében létező bevezető kurzus konkrét tananyaga, mely arra tesz kísérletet, hogy a frissen érkező hallgatókat eligazítsa a pedagógia mibenlétében és világában, elindítsa őket a további ismeretszerzés és tájékozódás útjain, valamint felvázolja, mely tudományos, fejlesztési területek bukkannak majd fel, s miért, a felsőfokú képzésük során, illetve miféle életpályára készíti fel őket e kölcsönös erőfeszítés.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-bevezetes-a-pedagogiaba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave