Gloviczki Zoltán

Bevezetés a pedagógiába


A pedagógia mint társadalmi jelenség

A pedagógia, mint a korábbiakból is egyértelmű, társadalmi jelenség. A leginkább a személyiséget középpontba állító értelmezései sem tudják másként bemutatni, mint személyek közti kapcsolatot, interakciót, melynek, ha nem is célja, de mindenképpen egyfajta eredménye az együtt élő felnőtt társadalom működése. A családi nevelés első pillanataitól kezdve a társadalom közössége számára is neveljük gyermekeinket, s különösen elmondható ez az intézményes nevelésről-oktatásról. De nem csupán eredménye vagy célja e munkának a társadalom, az emberi közösség építése, illetve az egyén felkészítése az abban való részvételre. A nevelést és oktatást természetesen eleve is befolyásolják a külső elvárások, egy adott korszak, társadalmi helyzet, befogadó közösség, kultúra hagyományai, problémái, kérdései, feladatai. Ezek a kimondott vagy kimondatlan elvárások ott motoszkálnak a legegyszerűbb ősi édesanya alig több, mint ösztönös gondolataiban és tetteiben, hiszen gyermekét arra készíti fel, hogy életképes legyen az emberek világában és az őt körülvevő környezetben. De ott van a mai kor technokrata családjaiban is, akik – mai szóval élve – az érvényesülés felé segítik gyermeküket, vagy korunk iskolájában, ahol – ki mit keres az életben – mindenképp ugyanez az „életképesség”, érvényesülés, de legalábbis a mai korban megélhető felnőtt boldogságra felkészítő nevelő-oktató munka a cél. Az elvárás kimondott is lehet – erről bővebben a pedagógiai munka külső szabályozásáról szóló fejezet beszél –, hiszen az iskolatípusok, a finanszírozás, a tantervek, a tankönyvek, a vizsgák stb. mind-mind a társadalomnak ugyanezt a külső mércéjét képviselik.

Bevezetés a pedagógiába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 249 0

A jegyzet, célját tekintve, bevezető a pedagógusképzéshez és a pedagógusi pályához. A pedagógusképzés minden szegmensében létező bevezető kurzus konkrét tananyaga, mely arra tesz kísérletet, hogy a frissen érkező hallgatókat eligazítsa a pedagógia mibenlétében és világában, elindítsa őket a további ismeretszerzés és tájékozódás útjain, valamint felvázolja, mely tudományos, fejlesztési területek bukkannak majd fel, s miért, a felsőfokú képzésük során, illetve miféle életpályára készíti fel őket e kölcsönös erőfeszítés.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-bevezetes-a-pedagogiaba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave