Jany János

A világ főbb jogrendszerei

A nem nyugati jogi kultúrák


Történeti áttekintés

Mohamed sikerei csúcsán Mekka és Medina ura, Arábia leghíresebb döntőbírója és hadvezére, az addig évszázadok óta egymás ellen harcoló törzsek egyesítője volt. Mégis politikai és katonai eredményei eltörpülnek az őt követő néhány generáció teljesítményétől, melynek eredményeképpen az addig provinciális Arábia hirtelen nemzetközi tényezővé, a sikerek ideológiai kovácsa, az iszlám pedig a világ egyik meghatározó vallásává vált.

A világ főbb jogrendszerei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 255 1

A jegyzet a nem nyugati jogi kultúrákkal, így a természeti népek, majd a zsidó, az iszlám, a hindu, a kínai, valamint a japán joggal ismerteti meg az Olvasót.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jany-a-vilag-fobb-jogrendszerei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave