Jany János

A világ főbb jogrendszerei

A nem nyugati jogi kultúrák


A kínai jog a Tang kortól a Qing-dinasztia bukásáig

A Tang állam szétesését követő politikai zűrzavarból a Song-dinasztia (960–1276) emelkedett ki győztesen, melynek megalapítója, Zhao Kuangyin hadvezérként serege erejének köszönhette sikereit. Az ország egységesítése így is két évtizedet vett igénybe, melyet utóda, Taizong (976–997) fejezett csak be. A katonai hódítások azonban csak a kínai tartományokra irányultak, a korábbi évszázadok külpolitikai sikerei elmaradtak: Vietnam kivívta függetlenségét és sikeresen visszaverte a Songok támadását; a császár kénytelen volt előnytelen szerződést kötni az északkeleten feltörekvő Kitaj birodalommal, melynek értelmében a kínaiak súlyos hadisarcot fizettek évente a kitajoknak. A külpolitikai sikertelenségek következtében két irányzat alakult ki a kínai udvarban: az egyik az erő politikáját részesítette előnyben, míg a másik inkább a kompomisszumok politikáját választotta. Hosszú távon egyik sem működött, mivel az erő politikájához hiányzott az igazán ütőképes hadsereg, így a győzelmek elmaradtak, de a megegyezések sem hozták meg a kellő békét és prosperitást, így a dinasztia hanyatlása egyértelmű volt. A Songok államát végül a mongolok pusztították el 1276-ban.

A világ főbb jogrendszerei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 255 1

A jegyzet a nem nyugati jogi kultúrákkal, így a természeti népek, majd a zsidó, az iszlám, a hindu, a kínai, valamint a japán joggal ismerteti meg az Olvasót.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jany-a-vilag-fobb-jogrendszerei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave