Bódy Zsombor

Magyarország társadalomtörténete a két világháború között


A politikai rendszer társadalmi beágyazottsága 1920–1941

A két világháború közötti politikai rendszer értékelésével kapcsolatban nincs konszenzus a közbeszédben. Sokszor szélsőséges értelmezések ütköznek össze a publicisztikákban. A szaktudományban ehhez képest már jó ideje jóval kevésbé éles viták jellemzőek a Horthy-kori politikai rendszerrel kapcsolatban, illetve a vitakérdések is másként fogalmazódnak meg, mint a politikai célú vitákban. Jelen fejezet a két világháború közötti politikai rendszert társadalomtudományi szempontból mutatja be. A társadalomtudományi megközelítésmód azonban véleményünk szerint segíthet a kérdéssel kapcsolatos politikai vitákban való eligazodásban is.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 237 7

Jegyzetünk a két világháború közötti magyar társadalom sajátosságait mutatja be – elsősorban, bár nem kizárólag – társadalomtudományi diszciplínák, szociológia, politológia, kommunikáció szakos hallgatóinak. Ennek megfelelően a jegyzet nem tartalmazza a politikatörténeti folyamatok leírását, nem törekedhetett, több szempontból sem, az 1920-as, 1930-as évek társadalmának ábrázolásában sem a teljességre. Egy féléves előadás jegyzetanyaga, s olyan hallgatóknak szól, akik elsőévesként először találkoznak a témával. Így le kellett mondani a két világháború közötti társadalomtörténet számos kérdésének tárgyalásáról, még olyanokról is, amelyekre vonatkozóan komoly szakirodalmi eredmények állnak rendelkezésre. Fontos tudniuk tehát a jegyzetet használó diákoknak is, hogy egy bevezető jellegű tanulási segédanyagot olvasnak, amely nem tér ki a korszak minden társadalomtörténeti problémájára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/body-magyarorszag-tarsadalomtortenete-a-ket-vilaghaboru-kozott//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave