É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Hegedűs Attila

Fejezetek a magyar nyelv történetéből


Az Árpád-kori török jövevényszavak

A honfoglalással meglazult a hosszú évszázadokig tartó közvetlen és erős török hatás, de alkalmibb jellegű érintkezés az Árpád-házi királyok uralkodása alatt is volt. Már a 10–11. században nagyobb csoportokban költöztek be besenyők, akik az akkori magyar szállásterület több részére, főleg annak szélére lettek letelepítve. Itt elsősorban határ-, másként gyepűvédelmi feladatokat láttak el. – A 13. század közepén, a tatárjárás után IV. Béla telepítette le az ország középső részére a nagy tömegben érkező kunokat (egykori szálláshelyükre utal a Kis- és Nagykunság tájnév). E két népen kívül kisebb csoportokban úzok és muszlim kálizok (izmaeliták) jelenlétével is számolhatunk, utóbbiak a kereskedelemben játszottak jelentős szerepet. Egy-két évszázad alatt valamennyi betelepült török nyelvű népcsoport elmagyarosodott.

Fejezetek a magyar nyelv történetéből

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 247 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/e-gerstner-hegedus-fejezetek-a-magyar-nyelv-tortenetebol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave