É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Hegedűs Attila

Fejezetek a magyar nyelv történetéből


A nemzetközi szavak

A 18. század második felét követően nagymérvű átalakulás ment végbe az európai művelődésben, a technikában és a tudományban. Ennek következtében számos olyan új tárgy és fogalom keletkezett, amelyek az őket jelölő szavakkal együtt gyorsan túlterjedtek azon a nyelven és kultúrkörön, amelyben létrejöttek. A közvetlen népi érintkezések és az ezekkel járó szóbeliség helyett elsősorban az írott, standardizált nyelvhez kötődik gyors terjedésük. Ezt lehetővé tették az egyre inkább korszerűsödő közlekedési eszközök, a folyamatosan fejlődő és kiépülő távközlési hálózatok, az írott sajtó, majd a rádió és televízió, napjainkban pedig a különféle informatikai eszközök.

Fejezetek a magyar nyelv történetéből

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 247 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/e-gerstner-hegedus-fejezetek-a-magyar-nyelv-tortenetebol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave