É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Hegedűs Attila

Fejezetek a magyar nyelv történetéből


A határozószó

A határozószó olyan ragos névmás vagy névszó, amelyben a rag megmerevedett, megszilárdult vagy elhomályosult. Az az irányhármasság, mely a magyar határozórendszernek finnugor sajátsága, a határozószók körében is érvényesült. A rag ugyanis az ősmagyar korban primer határozórag (-i, -l, -n, -t). Az előzményszófajtól való elválás (határozószóvá szilárdulás) részben alaktani folyamat, másrészt jelentéstani változás. Alaktanilag akkor beszélhetünk határozószóról, ha a szó morfológiai tagolódása a beszélő számára gyengül, vagy elhomályosul. Ez megtörténhet úgy, hogy már nem használatos önállóan a tő (rögt-ön) vagy a rag (oldal-t), esetleg mindkettő (hanya-tt). Gyengülhet az átláthatóság akkor is, ha a toldalék kapcsolódása az alapszóhoz nem a szokásos módon történik (ház-hoz, de: haz-a; ház-ig, de: add-ig). Jelentéstanilag akkor beszélhetünk határozószóról, ha a szó alakilag ugyan világosan tagolódik, de jelentése többé-kevésbé elszigetelődött alkotóelemei jelentésétől (végre ’utoljára; befejezésül’, egyúttal ’<időben> együtt, egyszerre’).

Fejezetek a magyar nyelv történetéből

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 247 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/e-gerstner-hegedus-fejezetek-a-magyar-nyelv-tortenetebol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave