Az ősmagyar mondattani jelenségek rekonstruálásában azt az általánosítást hívjuk segítségül, hogy a nyelvi jelenségek változása általában hasonló ívet ír le: a nyelvbe bekerülő újítások esetében úgynevezett ʃ-görbét, a nyelvből kikerülő régiségek esetében pedig ennek tükörképét. Azaz egy új szerkezet nem hirtelen váltja fel a régit, hanem fokozatosan szorítja ki, oly módon, hogy először csak szórványosan jelenik meg a nyelvben, majd lendületet kap és gyors terjedésnek indul, végül terjedése megint lelassul, és a szerkezet gyakran csak évszázadok múlva válik kizárólagossá. Egy új alternatíva megjelenésekor a régi sokáig alig veszít népszerűségéből, majd az új változat terjedésével használata gyorsan csökkenni kezd, de szórványosan még hosszú ideig fennmarad a nyelvben. Mint lentebb megmutatjuk, az ómagyar szövegemlékekben számos eltűnőben lévő mondattani szerkezetet találunk. Ha az ómagyarban tapasztalt változási tendenciákat időben visszafelé meghosszabbítjuk, a nyelvemlékes kor előtti nyelvállapotról is képet kaphatunk. Ugyanakkor a mondattani változások lefolyása kevésbé szabályszerű és ezért kevésbé megjósolható, mint a hangtani változásoké, ezért az ʃ-görbék meghosszabbításával rekonstruált szerkezeteket független bizonyítékkal is alá kell támasztanunk. Akkor tételezhetjük fel megalapozottan, hogy valamely, az ómagyarban fokozatosan eltűnő mondattani szerkezet az ősmagyarban még uralkodó volt, ha a szerkezet a rokon nyelvekben is kimutatható.